Filmszerű történetek a történelem foltjairól

2023.02.02. 10:30

Illés György író regényei születéséről mesélt Komáromban

A komáromi Jókai Mór Városi Könyvtár vendége volt Illés György, akinek megjelent harminckettedik regénye Egy magyar a Gulágon címmel. Az íróval Klemen Terézia beszélgetett, aki úgy fogalmazott, a művet kötelező olvasmánnyá kellene tenni.

Szinak Evelyn

Illés György íróval Klemen Terézia beszélgetett a komáromi Jókai-könyvtárban. FOTÓ: Szinak Evelyn

Illés György író édesapja, Illés Lajos az Új Írás alapító főszerkesztője volt. Gyakran előfordult, hogy az otthonukhoz közeli Berlin étteremben Nagy László, Váci Mihály, Juhász Ferenc és mások nem tudták kifizetni a cechet, ilyenkor a kis Györgyöt az édesanyja küldte az étterembe, hogy rendezze a számlát. Mégsem bátorkodott kacérkodni a gondolattal, hogy író lesz, hiszen – mint mondta – magas volt a mérce, mígnem rádiós tudósítóként kezdett dolgozni Veszprém- ben, és felkereste az ország egyházi könyvtári gyűjteményeit. Így született meg a Mesélő könyvtárak, amit a Móra kiadásában egy háromrészes sorozat követett a hazai várak történetéről, novellisztikus formában. Ezt követően foglalkozott ókori és középkori történetekkel, tavaly pedig megjelent harminckettedik regénye Egy magyar a Gulágon címmel. 

„Először dühös vagyok, amikor találok a történelemben egy olyan fehér foltot, amit még nem írtak meg előttem. Aztán szerelembe esek a témával. A fehér foltok betömése pedig lendületet, bátorságot ad, hogy szükség van rám” – felelte az író arra a kérdésre, mi adja regényei ötletét. 

Alakjai élnek, hús-vér em- berek, míg maga a történet aprólékos, Illés olyan vágásokkal dolgozik, hogy regényeit olvasva szinte egy film pereg előttünk. 

A fehér foltok betömése lendületet, bátorságot ad, hogy szükség van rám.

Illés György 1989-ben lett a moszkvai Magyar Kulturális Intézet munkatársa, feladata az volt, hogy a helyszínen segítse a kutatók munkáját. Ekkor találkozott Menczer Gusztávval, aki azt igyekezett kideríteni, hány magyar veszett oda a Gulágon. Menczer maga is politikai fogoly volt 1945 és 1953 között, majd megalapította a Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetét, a Szorakészt. Eddig egy 100 ezer nevet tartalmazó listát tudtak összeállítani, a tényleges szám azonban ennek a többszöröse. 

„Szinte minden magyar családot érintett, egy borzasztó tragédiája ez a történelmünknek, amiről évtizedekig nem beszélhetett senki. Nem kutattam levéltárakban, azt megtették előttem a történészek. Én interjúkat készítettem a túlélőkkel. Embermesékből áll össze a történet, amit egy szerelmi szállal próbálok feloldani. A legtöbben azonban nem tudtak visszailleszkedni és tragédia lett az életük” – vallotta Illés György. 

Az író bevallotta, úgy érzi, amint megjelenik egy-egy műve, az már nem az övé, hanem az olvasóké. Már dolgozik a következő történeten, aminek középpontjában a munkaszolgálatosok állnak. A regény a könyvhétre jelenik meg. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában