Összetartó közösség

2023.02.05. 10:39

A csornai evangélikus gyülekezeti terem felújítására gyűjtött - fotók

A csornai evangélikus gyülekezeti terem felújítására szerveztek szombaton gyűjtést, melyet koncerttel, előadással kötöttek össze.

Kustor Réka

Fotó: Tóth Attila

- Napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bír egy közösség megléte, a valahova tartozás érzése, a segítő kéz, a baráti mosoly, egy jó szó. A csornai evangélikus egyházközség mindig is egy támogató, összetartó közösség volt és templomunk rendszeresen helyt adott rendezvényeknek, eseményeknek korosztálytól függetlenül. Ehhez azonban megfelelő körülményeket, alkalmas légkört kell nyújtanunk. Sajnos, ezt jelen állapotban nem tudjuk biztosítani. Gyülekezetünk tagjait szeretnénk megszólítani, közösségünket tovább építeni és ehhez megfelelő helyet biztosítani. Erre egy pályázat keretében most megoldást is kaphatunk. Az adományokat a gyülekezeti terem és annak tervezett energetikai felújítására fordítjuk. A pályázat elbírálásakor döntő lehet, hogy az egyházközösség mekkora önrésszel rendelkezik – mondta a gyűjtés fontosságáról Tóth Attila, a csornai Evangélikus gyülekezet felügyelője.

A programot Tubán József lelkész ismertette, akitől megtudtuk, hogy Gömbös Tamás nemeskér-szakonyi lelkész előadása, valamint Kiss Anna Luca, Kiss Csaba, Kónya Krisztián, Samu Zoltán és Siklér Balázs zenéje színesítette a programot. A lelkész kiemelte, az evangelizáció arról szólt, mit jelent az elkötelezett keresztény élet a mai viszonyok között: - Az evangélikus egyházban tematikus év van, az elköteleződés, és a konfirmáció éve az idei – jegyezte meg, s felidézte, hogy a gyülekezeti terem 1943-ban épült a templomhoz, eredetileg iskolaként funkcionált. Bár az ablakokat kicserélték, az épület állapota miatt időszerűvé vált az energetikai korszerűsítés.

Aki szeretné támogatni adományával a felújítást, szívesen fogadják a Csorna-Kapuvári Evangélikus Egyházközség számlájára utalva: 59600011-10021361.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában