Programajánló

2023.01.11. 16:20

Szarka Gyula a Petőfi vonaton Győrbe érkezik

Elsőként tiszteleg Petőfi dicsérete című szólólemezével a január 1-én kezdődött Petőfi évre Szarka Gyula, a Ghymes együttes egyik alapítója.

kisalfold.hu

Szarka Gyula

„A bátorságod a fény itt Európa közepén”

A költőt nem most fedezte fel magának a Kossuth-díjas előadóművész-zeneszerző, korábbi lemezeken is volt egy-egy megzenésített dala, például a Bor és lányka című lemezen több borverse is elhangzik Petőfi Sándornak. 

A Petőfi dicsérete lemeznek a bemutatója októberben a Nemzeti Múzeumban volt, a turné következő koncertje februárban Pozsonyban lesz.

A kettő között Győrbe érkezik gitárjával a művész, ahol Zsófi lányával és Németh Hajnal Aurora képzőművésszel egy pódiumbeszélgetésen vesz részt január 19-én a Vaskakas Bábszínházban. Egy rövid beszélgetésben erről is kérdeztük.

- Valóban lehet, hogy én voltam ez első, aki a Petőfi év kapcsán hallható, de nem kizárólag a bicentenáriumra gondoltam, amikor kitaláltam a lemezt. Régóta motoszkált bennem, hogy egy összefoglaló albumot készítsek. Írtam új dalokat, mint például a címadót, a Petőfi dicséretét. Nagyon örülök annak a kulturális koncepciónak, hogy emlékévek keretében – Nyugat, Arany János, Tamási Áron –  kiemelten foglalkozhatunk meghatározó irodalmi személyiségekkel, a magyar irodalom fénylő csillagjaival. Szívesen ültem fel a Petőfi200 vonatra. Petőfi költészete olyan összetett, hogy a drámai mélységektől a humoron át a szatíráig minden pólusa markáns. Nem is szeretném, hogy az én Petőfi koncertjeimen sírás és rívás legyen, én jókedvvel és tisztelettel emlékezek rá. A szabadság és szerelem éppúgy része volt rövid életének, mint a követendő hazaszeretet. A Petőfi turné jegyében fog zajlani az egész évem, az egyik nagy kedvencemet, a Pató Pál urat – ami minden évszázadban, minden korban nagyon aktuális, – Győrben is el fogom énekelni.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában