Küldetése a magyar kultúra gyarapítása - Szilagyi Miklós a mosonmagyaróvári Nyugdíjas Egyetemen is nagy sikert aratott

Nagyon sokat köszönhet a szüleinek és nevelőinek

– Hogyan lépett zenei pályára? Kiknek a hatására indult ezen az úton? 

– Nagyon szerencsés vagyok, hogy eljuthattam oda, ahol most vagyok, hiszen csak a gimnázium utolsó évében dőlt el, hogy ez lesz az utam. Nagyon sokat köszönhetek szüleimnek, hiszen bár mindig engedték, hogy menjek a saját fejem után, neveltetésemben olyan útravalókat kaptam, amik a jó zenei vezetőnek is elengedhetetlen kellékei. Név szerint említeném Sági Tündét, aki az énekléssel és a kóruséneklés szeretetével „fertőzött meg”. Emellett mindenképpen meg kell említenem a tragikusan korán eltávozott Bükki Attilát, aki világosan látta a bennem rejlő lehetőségeket, és sok más növendékéhez hasonlóan belőlem is muzsikust nevelt: tudta azt, hogy nincs elég tehetségem ahhoz, hogy ütőhangszeres művész legyek, de amikor Szombathelyre szerettem volna jelentkezni, megerősített abban, hogy ez a jó irány, és mindenben, de tényleg mindenben segített. Aztán lehetne sorolni: Sári Zsuzsanna, Hoskó Gyöngyi, Dohos László, Bakos György és még sokan, sokan mások, akik hittek bennem, hagyták, hogy járjak a magam útján, kísérletezzek, de mindig önzetlenül, nagy szakértelemmel segítettek, ha szükséges volt, vagy ha kértem. 

Egyszer még hazatérhet

– Mosonmagyaróváron rendkívül gazdag a zenei élet, sőt, a fúvószenei is, hiszen két zenekar is tevékenykedik. Nem gondolkodott el azon, hogy hazajöjjön? 

– Bár most sem vagyok idős, nagyon fiatalon kerültem Kőszegre. Nagyon sokat kellett tanulnom, tapasztalnom és hibáznom, hogy azon a szinten legyek, ahol most vagyok. Ekkor a két mosonmagyaróvári felnőttzenekart a szakma két általam is nagyra becsült doyenje, Farkas Mihály és Hernádi Sándor vezették. Azóta ifj. Vámos Gábor és Kovács Tamás József személyében ismét két remek karnagy áll a fúvószenekarok élén, nem beszélve a kórusokról. Ha szükség lenne rám és megkeresnének, nyilván elgondolkodnék egy ilyen ajánlaton, de a döntés már bonyolultabb: feleségemmel, Eszterrel – aki nem mellesleg szanyi születésű – négy gyermeket nevelünk, így egy ilyen esetben a szakmai érvek mellett számításba kell venni az egzisztenciális kérdéseket is. Szeretjük Kőszeget, de nyilván eljöhet egy olyan pont, amikor váltanunk kell ilyen vagy olyan okokból. A fentiek ellenére persze Mosonmagyaróváron is bármikor történhet változás, így nem kizárható, hogy egyszer még hazatérek. 

Gyakran látogat Győr-Moson-Sopronba

– Amikor az interjú kapcsán kerestem, említette, hogy éppen Sopronban lépnek fel. Milyen gyakran szerepel a megyében? 

– Minden héten „otthon” vagyok, hiszen 2015 óta vezetem a soproni Fidelissima Vegyeskart is, a koncertjeiken kívül ritkán van fellépésem a megyében, de időről időre akad egy-egy. Tavaly a Concordiával vendégeskedtünk a Halászi Vegyeskar jubileumán, de a fúvószenekart is például már háromszor hívták meg Dunaszigetre – édesanyám szülőfalujába –, ahol mindig egyre nagyobb lelkesedéssel fogadtak minket. 

Célja a magyar kultúra gyarapítása

– Mi zenészként, zeneszerzőként, karnagyként a hitvallása? 

– Pátoszosan hangozhat, de a diplomaosztómon arra esküdtem fel, hogy minden tehetségemmel a magyar kultúrát fogom gyarapítani. Számomra ez nagyon nagy motiváció, bár az anyagi lehetőségek szűkülése miatt egyre nehezebbé válik. Hiszek abban, hogy a tehetségemnél fogva tudok valami jót, szépet visszaadni az embereknek abból, amit kaptam és kapok. De ma, amikor az emberek eltávolodtak a művészektől és az alkotást vagy előadást sokszor valami varázslatnak tartják, úgy gondolom, arra is van eszközöm, hogy az embereket visszaadjam a művészetnek.