Adjuk tovább!

Advent vasárnapjain gyertyagyújtáskor összegyűl a család apraja-nagyja, és együtt énekeljük azokat az énekeket, amelyek az ünnepről szólnak. Együtt várakozunk hitben és szeretetben. Minden családnak vannak olyan szokásai, amelyektől szép az ünnep, és ahogyan telnek az évek, úgy a gyermekeink továbbviszik a hagyományainkat. Higgyék el, a sok-sok kis apró, továbbhagyományozott szokástól lesz igazi az ünnepünk! Hiszem, hogy minden ünnep attól válik különlegessé, amilyenné mi magunk formáljuk. Életünk útján magunkkal viszünk minden olyan értéket, amely generációról generáció­ra száll, így lesznek velünk a család azon tagjai is, akik már nem élnek köztünk. 

Amikor megszületik egy gyermek, a szülőkön túl a nagyszülők kapcsolatát is keresi, ezt a kötődést a gyermek egész életében magával viszi. Sokra értékelem azon kapcsolataimat, amelyekben érzem a nagyszülő és az unoka közti szeretetet, tiszteletet, érzem a gondoskodást, de ami a legfontosabb, jelen vannak egymás életében. Ez egy olyan érték, amelyet pénzért nem lehet megkapni és nem véges ideig tart. Az igazi ajándék az együttlét, egymás meghallgatása, a történeteink a múltból, amelyek örökké bennünk élnek. Persze, ehhez az összekapcsolódáshoz fontos a fiatalok nyitottsága. Szegénységben és gazdagságban a szív melege az igazi ajándék. 

Úgy készülődjünk, hogy ne a csillogó ajándékokat ünnepeljük, hanem azt, hogy ott lehetünk egymásnak, hiszen ennek az értéke felbecsülhetetlen. Az ajándékok múló dolgok, azokat könnyen elfeledhetjük. Haloványak az emlékek, mit kaptam három évvel ezelőtt, de arra igenis emlékszem, hogy együtt ültünk az asztalnál, s arra emlékszem, hogy ki hol ült. Mindenki ott volt, ez a legfontosabb, amit értékelnünk kell, mert amikor már elveszítünk valakit, hiába próbáljuk keresni, ő nem jön vissza soha többé. 

Közeledjünk egymáshoz, amíg csak lehet, senkit ne hagyjunk egyedül! Nézzünk önmagunkba, vizsgáljuk meg, hogy ugyanazt a melegséget adjuk-e tovább szeretteinknek, amit mi kaptunk.