Súlyos baleset után se adta fel

2022.10.07. 15:33

Műlábbal tért vissza a győri színházba Katona Imre táncművész

Tíz éven át láthatta a közönség a Győri Nemzeti Színház színpadán Katona Imre táncművészt, akinek közel három éve egy tragikus baleset következtében amputálták a bal lábát. Azonban nem adta fel, visszatért a győri teátrum színfalai mögé mint rendezőasszisztens. A képzelt beteg díszletében beszélgettünk múltról, jelenről és jövőről.

Simon Roberta

Katona Imre - Fotó: Huszár Gábor

– Tíz évadon át táncolt a Győri Nemzeti Színház tánckarában, azonban közel három éve sorsfordító dolog történt. Miért csak most tért vissza Győrbe?

– Bakos-Kiss Gábor színházigazgatóval beszélgettünk arról, hogy milyen terveim vannak a jövőre, majd lehetőséget ajánlott mint rendezőasszisztens. Nekem ez a teátrum gyermekkorom óta, amióta megismerkedtem a színházi világgal és épülettel, a szívügyem volt. Már gyerekszínészként játszottam Ács Jánosékkal, és később 10 évadon keresztül táncoltam, egészen a balesetig. Jóleső volt a felkérés és a pozíció is, mert azt a szakmai múltat és rutint, amit a színpadon szereztem, ismét kamatoztatni tudom. Olyan ember vagyok, aki szeret mindent látni, észrevenni. Ez egy fontos alapkövetelmény minden olyan művésztől is, aki ezekre a deszkákra lép. A koreográfusi, mozgásszínházi anyagot egy az egyben magammal hoztam.

Összetartás a munkában is

– A rendezőasszisztensi feladatok új terepet jelentenek. Hogyan állt neki a munkának?

– Volt egyfajta gondolatom már évekkel ezelőtt arról, hogy mi az, ami működőképessé és kellemes hangulatúvá tudja tenni a színházi varázst. Úgy érzem, A képzelt beteg próbafolyamatai alatt sikerült felelősségteljes kommunikációt alkalmaznom, amire büszke vagyok. A segítségemmel felvettek egy olyan ritmust a próbafolyamatok, hogy a színészek is örömmel jönnek be játszani, a feladatoktól függetlenül. A legfontosabb, hogy kiszolgáljuk a nézőket, a színházat és saját magunkat is, azáltal, hogy korábban igyekeztem mindenkire figyelni, a díszítőktől kezdve a műszakon át a jelmezesekig.  Mindig is érdekelt ez a hangyaboly, hogy hogyan épül fel és kinek mi a szerepe. Az a fontos nekünk, hogy az előadást végig a lehető legjobb minőségben tegyük a színpadra, minden egyéb körülménytől függetlenül. Szerintem kutya kötelességünk a nézők hétköznapjából egy kellemes estét varázsolni.

Katona Imre táncművész – Balesetben elvesztette az egyik lábát, az orvosai is alig hittek a felépülésében, mégis visszatért a győri színházba mint rendezőasszisztens Szerinte minden a megfelelő hozzáálláson, akaraton múlik. Fotó: Huszár Gábor
 

Külön megtiszteltetés, hogy Zakariás Zalán rendezővel most találkoztam és dolgoztam először együtt. Nagy feladat volt számomra. Voltak nagyon jó asszisztensi példák előttem, akik úgy hoztak döntéseket, hogy az az előadás logikáját és kényelmét szolgálja. Ez a feladatkör csak ezzel a felelősségteljes gondolkodással működik. Azonban rendezőasszisztensként néha meg kell hozni olyan döntéseket is, amiket nem feltétlenül az én feladatom lenne. Viszont ahhoz, hogy a „fenti” és a „lenti” világot egyben tudjam tartani, a rendező kiszolgálása mellett mindenkire oda kell figyelnem. 

Önirónia a mindennapokban

– Az elmúlt évben sok változás történt a színház falain belül. Milyen érzés volt visszatérni? Ugyanaz a miliő fogadta?

– Amikor a baleset után először beléptem az épületbe, vegyes és inkább fájó érzés volt. Most is tartottam egy kicsit a helyzettől, mert nem tudtam, milyen érzés kerít majd hatalmába. Nehéz azt a kétlábú világot elfelejteni, amit korábban éltem. Megfájdul a szívem, amikor táncosként hallok egy zenét, vagy látom a volt kollégáimat a színpadon, ahogy tempósan mozognak. Erre én még nem vagyok képes, igaz, ez csak technikai kérdés.

Érdekes az élet, hiszen megkaptam A képzelt beteg című darabot, aminek a rendező pont azt az oldalát fogta meg, amivel mondhatni mentálisan én is túlélem a mindennapjaimat. Az apró poénkodásokkal és sok öniróniával, gúnyűzéssel. Nagyon jókat tudok magamon szórakozni annak ellenére, hogy a valóságban mi mindennel kell megküzdenem. Viszont ha csak ezt az oldalt mutatnám, nem biztos, hogy tudnék másokat is motiválni. Nincs szükségem se szánalomra, se sajnálatra, mert az nem épít. Sokaknak, főleg az egykori kollégáknak, vegyesek lehetnek az érzései azzal kapcsolatban, hogy más, magasabb pozícióban tértem vissza. Nem szeretnék senkinek sem megfelelni, csak egy dolognak: a produkció érdekeit nézve a lehető legkényelmesebben és legjobb kedvvel, gördülékenyen, produktívan jussunk el ahhoz, hogy a művészek és a műszak szívesen jöjjön játszani. Ne munkának fogjuk fel, csak szeressük csinálni, azért, amiért ezt a szakmát választottuk.

– Ahogyan már említette, az élet furcsa fintora, hogy Moliére A képzelt beteg című vígjátéka kapcsán tért vissza a győri kőszínházba. Voltak emiatt nehéz pillanatai?

– A sors iróniája, hogy az előadás végén egy szívhang hallatszik, majd végleg leáll. Ez számomra nagyon rémisztő volt, mert ugyanezt átéltem. Nekem ez egyfajta tükör, hogy kezdjek el megbarátkozni a velem történtekkel, még akkor is, ha el van ásva mélyre bennem. De úgy fogom fel, hogy az élet az arcomba vágta mindezt, hogy kezdjek vele valamit.

Technikai kérdés a visszatérés a parkettre

– Láthatóan sokat fejlődött fizikálisan és lelkileg is a tragédia óta. Az ember akarva-akaratlanul is belegondol abba, milyen volt előtte. Játszik azzal a gondolattal, hogy visszatér táncosként a színpadra?

– Játszottam ezzel a gondolattal. Szabó Lászlónak, a Puskás, a musical előadás producerének köszönhetem, hogy színpadra álltam a baleset után. Felkért az idén januárban megrendezett Év Sportolója Gálán, hogy vegyek részt az eseményen táncosként a Nemzeti Színházban. A baleset után ez volt az első, hogy részt vettem egy rövid produkcióban. Csodálatos, profi csapattal és a zseniális Turi Lajos Péter koreográfussal dolgozhattam együtt. Szemkönnyező élmény volt ott állni. Ezen felül a menyasszonyommal, Dániel Mercédesszel – szintén táncművész – volt szerencsém együtt táncolni. Csináltunk egy közös koreográfiát a jótékonysági estemre, amit Oroszlányban szerveztek nekem. Jó érzés, hogy bizonyos dolgokat meg tudok csinálni, viszont amíg a protézis nem olyan kaliberű, amivel nyugodt szívvel el tudok indulni bármikor a takarásból a fénybe, addig nem vállalkozom ilyenre. Inkább az irányítási, vezetői, koreográfusi pályán szeretnék tevékenykedni.

– Milyen tervei vannak a jövőben Győrben?

– Szakmailag nagyon szívesen szolgálom a Győri Nemzeti Színházat akkor, ha a szó szoros értelmében érzem, hogy a társulat minden tagja egyfelé evez. Az együttesség szó nekem nagyon fontos, Földi Bélától tanultam, hogy nélkülözhetetlen a csapategység.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában