Ropták

2022.10.25. 18:38

Ezüst a szanyi táncokért

kisalfold.hu

A csornai gyerekek szanyi táncokat mutattak be Bükön.

Ezüst minősítést szerzett a csornai Timaffy László Alapfokú Művészeti Iskola Kispántlika tánccsoportja a huszadik Szivárvány Gyermek Néptáncfesztiválon, Bükön. Az intézményt ezúttal a felső tagozatosok képviselték. 

A csornai gyerekek évek óta részt vesznek a minősítőn, melyen három megye – Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron – ifjú táncosai lépnek fel, négy korcsoportban összesen huszonöt produkcióval. Kiváló táncosműhelyek, művészeti iskolák sorakoztak fel a fesztiválon. A kispántlikások a Táncok Szanyból című produkciót adták elő. 

– A zsűri nagyon pozitív szakvéleményt fogalmazott meg a csoportról, kiemelték, hogy magas színvonalon vitték színpadra az előadásukat. A sok elismerő mondat ellenére az ezüst fokozatot ítélték oda számunkra, aminek persze nagyon örülünk. Már csak azért is, mert a mi szemünkben ez a díj aranyosan csillog – fogalmazott Lengyel Ágnes, a művészeti iskola igazgatója. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában