Könyv és interjú

2022.10.30. 07:25

„Az életünk egyszerre gyönyörű és borzalmas, ha tetszik, ha nem” – interjú a rábakecöli Kovács Gergővel új könyvéről

Könnyű álmok utcája címmel jelent meg augusztus végén a novelláskötete Kecöli K. Gergőnek, akit szülőfalujában, Rábakecölben Kovács Gergőként ismernek. A szerzővel a névváltoztatásról is beszélgettünk, de szó lesz sportszeretetről, írásról és irodalomról, nőkről, öniróniáról és a Könnyű álmok utcájáról is.

Ivánkovics József

- Rábakecöltől Budapestig tartott az utad. Milyen fontos állomásokat említenél?
- Rábakecölben nőttem fel. Innen Győrbe kerültem a Bercsényibe, ami sportgimnázium: imádtam és imádok sportolni. A következő állomás az ELTE bölcsészkara, történelem és filozófia. Az egyetemen kezdődött, hogy a sport és az irodalom, az olvasás egy időre kezdtek elválni egymástól a napjaimban, hogy aztán újra találkozzanak: tíz éve foglalkozom harcművészettel, épp a barna öves vizsgámra készülök, a kötetem meg nemrég jelent meg. Nincsenek véletlenek.

Ki Kecöli K. Gergő?

- Csak a novellásköteted borítóján használod így a neved, mint írói név, és hétköznap maradtál Kovács Gergő?
- Igen, hétköznaponként teljes mellszélességgel Kovács Gergő vagyok, csak az íróasztalnál változik a helyzet. Egész egyszerűen akartam egy olyan írói nevet, ami nem volt még, és minden bizonnyal nem is lesz a magyar irodalomban, azzal a feltétellel, hogy azonosulni tudjak vele: erre kiváló a Kecöli név, hiszen kecöli származásom miatt ez ugyancsak az identitásom része.

Kovács Gergő és a Könnyű álmok utcája

- Hazalátogatsz még Rábakecölbe? Onnan is merítettél a novelláidba vagy már csak a pesti közeg, és sztori, ami megjelenik és meghatározó?
- Hazalátogatok rendszeresen, ott élnek a szüleim. A „rábakecöliség”, a rábaköziség, a vidékiség, a falu a legmélyebb lelki alapállásom, onnan származnak az érzelmeim és a gondolkodásom alaprétegei. Ebből a szempontból természetesen megjelenik a „szülőföld” a történetekben, csak nem közvetlenül, hanem belső szemüvegként, prizmaként, amin tükröződik és megtörik a pesti élet, a nagyvárosi lét, amit a felszínen ábrázolok.

- Ki Niki, akinek az ajánlás szól a könyv elején?
- Niki a barátnőm, akivel együtt élünk. Ő hozta el azt az érzelmi bummot, ami aztán kitermelte a novellákat. Részben róla mintáztam Netti alakját, meg is kaptam, hogy hülye libát csináltam belőle. De azért még szeret, azt hiszem.

Sztorik és szereplők

- Nekem úgy tűnik, inkább az élet(ed)ből van több a novelláidban. Honnan erednek a szereplőid és a történetek, a való élet és a fikció milyen arányban szerepel az írásokban?
- Nem lehet a valós életből származó alapanyag nélkül minőségi fikciót írni. Tudatos törekvés volt, hogy az írásokban minél többet felhasználjak azokból a gyakran mocskos kalandokból, amik megestek velem. Szerencsére volt elég. A szereplőknek és a történeteknek is erős valóságmagja van, de mindegyik megjelenítésben akad egy, vagy inkább száz csavar: nem pont úgy, nem pont ott, nem pont azzal és nem pont akkor történtek. Az újra meg újra fölbukkanó szürreális szál pedig épp azért érkezik meg sok novellába, hogy a kellő pillanatban megemelje a történetet és többletet közvetítsen. A lényeg, hogy működjön, mint irodalom: nem az arányok számítanak. Művészi szempontból pedig ami fikció, az teljesen az.

- Mit gondolsz, akikről a történeteid szólnak, azok az emberek olvassák a novelláid?
- Sokakról tudom, hogy igen. Akik nem, azok remélem, fogják.

- Mit szerettél volna átadni a novelláidban az olvasóidnak?
- Egyszerre akartam szórakoztató, könnyen olvasható prózát írni és olyan irodalmat, aminek komoly mélységei vannak, erős élményekből táplálkozik, a legfontosabb kérdésekre fókuszál: élet, halál, szerelem, semmi és valami. Bármilyen furcsának tűnhet, az alapkérdés, ami a főhős kalandjain keresztül az íróban pulzál, mellesleg a filozófia egyik alapkérdése, a következő: miért van inkább valami, mint semmi? Arra törekedtem, hogy a bonyolultat egyszerűen, saját hangon, követhetően mondjam el, néha a leghétköznapibban, néha iróniával, öniróniával, néha átsétálva egy másik világba, „álruhában”.
Nekem az számít, amit Jászberényi Sándor fogalmaz meg a legjobban a fülszövegben: „a tűz lángja érdekli, ami mellett elmeséli a történeteit”. Nekem az számít, hogy legyen tétje, ami a következőt jelenti számomra: az ember egyszerre csodálatos és szörnyűséges, sőt, kellemetlen lény, ezt pedig, ha kíméletlenül őszinték vagyunk magunkkal, el kell fogadnunk. Író az, aki ezt el meri fogadni, le meri, és le tudja írni: nem az erkölcsről, társadalmi igazságokról, jó és rossz emberekről magyaráz, nem kíméli magát. Erre törekedtem. Szóval azt akartam átadni, hogy az életünk egyszerre gyönyörű és borzalmas, ha tetszik, ha nem.
A kiindulópontom nem a társadalom, a politika, a bonyodalmaskodás a látható körül, hanem valami, ami ezeknél százszorta több és amiért egyedül érdemes irodalommal foglalkozni.

Kovács Ernő színre lép

- A novelláidban megjelenik, Ernő, aki verseket is ír, te is próbálkozol ezzel a műfajjal vagy az Ernő dolga?
- Jelentek meg verseim itt, ott, de prózában jobban szervesülök. Ezek a versek többségében arra jók, hogy hozzáadjanak a novellákhoz: vagy humorosan, vagy előrelendítve a történetet, esetleg úgy, hogy az olvasó kárörvendően, vagy akár felszabadultan nevethessen rajta.

- Mennyi a hasonlóság Kovács Ernő és Kecöli K. Gergő között? Magadra ismersz, s ezért írtad egyes szám első személyben a novellákat?
- Jelentős a hasonlóság, hiszen én írtam. Azért fogalmaztam végig egyes szám első személyben, mert egyrészt ez a legtermészetesebb nyelvhasználatunk, hiszen egy végletesen egoista korban élünk. Másrészt személyességet ad, a személyesség pedig sokszor egyedül képez védelmet korunk másik fenoménja, a teljes személytelenség és üresség ellen.

"Egyszerre akartam szórakoztató, könnyen olvasható prózát írni és olyan irodalmat, aminek komoly mélységei vannak, erős élményekből táplálkozik"

- Néhány novelládban felismerhetően írtál magadról, milyen érzés, amikor visszaolvasod, nem érzed, hogy kiadod magad?
- Nem érzem, hogy kiadom magam, bármi történjék is, ha irodalmilag hitelesnek érzem a szöveget. Talán ez az ára ennek az irodalomnak, amit meg kell fizetni. Más részről annyi iróniát, szürreális elemet, módosítást, vagy éppen totális hazugságot szövök a történetekbe, hogy lehetetlen kiszálazni, még nekem is, hogy mi az „igazság”.

"Mostanra alakult ki a saját hangom"

- Már több mint 10 éve jelennek meg írásaid, például az Élet és Irodalomban. Miért most jött el nálad az ideje a novellás-kötetnek?
- Valójában azt hiszem, most értem meg a kötetre, a korábban megjelent írásokat inkább csak vázlatnak érzem. A már említett érzelmi bumm hozta az energiát, a sok-sok olvasás meg a „szakmai hátteret”. Mostanra alakult ki a saját hangom, ebből a szempontból jobb is, hogy nem tíz éve jött ki a kötet. Meg az sem utolsó szempont, hogy a Kalligram Kiadó befogadta a kéziratot.

- Ha lesarkítom a kötet novelláit, a pia (bisztrók, bárok, sörök, felesek stb.) és nők (pultosok, utcalányok, feleség, szeretők) erőteljesen jelen vannak a novellákban, ami így a való életből merít és reflektál is rá egyben, s talán a hőseid magukra is ismernek, főleg akik veled egykorúak és a 90-es évek közepén jártak középiskolába, majd a 2000-es évek elején fejezték be az egyetemet és azóta ki így, ki úgy, de 20 éve éli a maga életét. Ha így nézem, ez annak a kornak erős kritikája, meg a jelenkornak is elég pontos lenyomata. Szándékos?
- Ezt éltem meg, és írni csak arról tudok, amit megéltem. Egy fullasztó, kilátástalan nagyvárosi lét van az egyik oldalon, az élni, nevetni akarás meg a másikon. Igen, ez erős kritika, és szándékos, még akkor is, ha ez nem tudatos társadalmi kritika valami magasabb szempontból, például egy okoskodó szociológus szempontjából, hanem csak a környező utcák, események leírása, extrákkal.

Kovács Gergő

- Azt nem mondhatni, hogy minden novellád végén ott a nagy happy end, inkább borongósak a történetek, de Kecöli K. Gergő azért szerintem vidám fickó is valahol egy kicsit.
- Persze. Ezért is van tele a kötet iróniával, meg öniróniával: magamat is kinevetem. A besomfordáló külföldi írók, akik egyszer csak fölbukkannak és kalandozni kezdenek velem együtt az utcákban, szobákban, ugyanezt a „vidámságot” szolgálják.

Új nemzedék, szerelem és ölés

- A kötet hátsó borítóján azt írja Jászberényi Sándor,"Van egy új nemzedék, amelynek külön elképzelése van az elbeszélésről." Valóban van ilyen a mai magyar irodalomban?
- Persze, hiszen itt vagyok én. Meg Jászberényi, mert Sándor szerintem itt magára is gondolt. Még komolyabbra fordítva: a fontoskodó, szociologizáló, társadalmiaskodó próza befulladt. A magyar irodalomnak és talán az összes többinek is van egy szerintem negatív vonulata, öröksége (a számtalan kiváló mellett), mégpedig az, hogy az unalmasban, bonyolultban és fölöslegesben dagonyázás beépült a „kánonba”, az olvasók pedig hozzászoktak. Sokan érzik, hogy ez nem oké, de nem a szemükre és a szívükre hallgatnak – pedig ezek epednének a történetért, az izgalmasért, a mai mesékért – hanem arra, amit mások, a „műveltek” mondanak. Nem tudom pontosan, mire gondolt Jászberényi, de én erre gondolok.

-  A doktor Tódorban is van egy utalás: "a szerelem és az ölés komoly dolog". A kötet címadó novellájában a Könnyű álmok utcájában azt írod, eltelt negyven év és még nem öltél embert. Szerintem te olyat sose tennél. Igazam van?
- Igen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában