Eltáncolt szülinap

2022.09.18. 11:36

Ragyogó táncgálával ünnepelt a tízéves Sopron Balett - galéria

Szombat este látványos gálaműsorral ünnepelte meg alapításának tizedik évfordulóját a Sopron Balett.

kisalfold.hu

Fotók: Szalay Károly

A helyiek meghívását elfogadva számos táncszínház, a Kecskemét City Balett, a GG Tánc Eger, a Szegedi Kortárs Balett, a Győri Balett, a Magyar Nemzeti Balett, a Miskolci Balett, valamint az Európaballett St. Pölten képviselői is színpadra léptek, összesen 18 műsorszámot bemutatva a gálaelőadáson.

- Mikor ünnep van, a lelkünk fénylik. Hiszem, hogy ez a fény, ami minden ember lelkében ott ragyog, ilyenkor még jobban táplálja azt a hitünket, hogy az élet szép - mondta el az előadást megelőzően Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője.

- Óriási dolog, hogy tíz évvel ezelőtt létrejött ez a táncegyüttes - hangsúlyozta dr. Ragány Misa, a Pro Kultúra Sopron ügyvezetője. Az eseményen fényképkiállítás és archív felvételek bejátszásai is segítették a visszaemlékezést, a társulatot köszöntötte Barcza Attila országgyűlési képviselő is. Szünet után Kiss János táncművész, a Győri Balett egykori igazgatója érzelmes beszédben elevenítette fel a Demcsák Ottóval eltöltött közös esztendőket, Pataki András korábbi színigazgató pedig az alapításkor tett vállalások fényében méltatta a táncegyüttest.

A nagyszerű és tehetséges táncosok a balettművészet térben és időben igazán széles palettáját tárták a közönség elé, a klasszikus daraboktól a modern táncokig, légies mozdulatokkal mutatva be az emberi és szerelmi kapcsolatok mélységeit és magasságait, vagy éppen egy XIX. századbéli strandolás élményét guruló labdák segítségével.

A különböző stílusok, társulatok előadásai végül is egy produkcióvá olvadtak össze az est folyamán: a táncművészet fényes ünnepének előadásává. A Sopron Balett méltó születésnappal ünnepelte meg az elmúlt tíz évét, amire szép ajándékokat kapott az ország vezető társulataitól, akikkel közösen egy sokáig emlékezetes estét szereztek lelkes közönségüknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában