Bélyegen a Lord

2022.09.10. 06:54

Pohl Mihály, a Lord soproni frontembere bemutatja: bélyeget kapott az 50 éves zenekar

A Magyar Posta 2022-ben az alapításának 50. évfordulóját ünneplő Lord együttessel folytatta a magyar rockklasszikusokat bemutató sorozatát. A bélyeg szeptember 2-án jelent meg és egyes postahivatalokban már elérhető. A zenekar tagjai is megkapták saját példányukat.

Bódvai Ildikó

Pohl Mihály, a zenekar soproni frontembere örömmel mutatta meg a jubileumi bélyeget. Fotó: Máthé Daniella

– Nagy megtiszteltetés és hatalmas öröm, hogy az Omega és az LGT zenekarok után harmadikként rólunk készült bélyeg – mondta Pohl Mihály, a zenekar soproni frontembere, akire mi is büszkék vagyunk, hiszen 2021-ben a Kisalföld közönségszavazásán elnyerte „Az év embere” díjat. 

– Ignácz Krisztián keresett meg a Magyar Postától, aki elmondta, azokról a zenekarokról adnak ki emlékbélyeget, amelyek legalább ötven éve színpadon vannak. Több grafikus dolgozott a terveken, négy verzió készült, azok közül választottuk ki a nekünk leginkább tetszőt. Nagyon jól sikerült a grafika, kifejező, minden lényeges elem rajta van, ami szimbolizálja a Lordot: a logónk, az ötven év és a legfontosabb dalunk – mutatta a borítékra ragasztott saját példányát Misi. Megjegyezte, a koncerteken természetesen örömmel dedikálják a rajongók példányait. 

Pohl Mihály, a zenekar soproni frontembere örömmel mutatta meg a jubileumi bélyeget.  Fotó: Máthé Daniella

A bélyegblokkon a rockerek jelképe, a hímzett és kitűzőkkel díszített farmer adja az alapot. A bélyegképen a zenekar logója, a keretrajzon pedig leg­ikonikusabb számuk, a Vándor dalszövegrészletei tűnnek elő a témához kapcsolódó elemekkel gazdagítva. Az alkalmi borítékon egy elektromos gitár és pengető alkot grafikai kompozíciót az együttes nevének kezdőbetűjével. Az alkalmi bélyegzőn a Lord együttes logója látható. A fekete sorszámú, perforált bélyeg­blokk 50 ezer, a piros sorszámú, vágott változat 4000 példányban Petényi Tibor Z. grafikusművész tervei szerint, az ANY Biztonsági Nyomdában készült, s már kaphatók a Filapostán, a filatéliákban, egyes postahivatalokban és a www.posta.hu-n. 

A Lord együttes 1972-ben alakult a szombathelyi Red Fire zenekarból. 1980-ban csatlakozott a csapathoz Erős Attila, 1981-ben pedig Pohl Mihály énekessel tettek szert nagy népszerűségre, aki napjainkig állandó tagja a zenekarnak. Első nagylemezük 1985-ben Ausztriában jelent meg Big City Lights címmel. Már ezen a kiadáson is szerepelt a később a Lord és a hazai rockzene himnuszává vált Vándor című dal. 1988-ra datálódik az első hazai kiadású, Szemedben csillagok című album, amelyet napjainkig nyolc további stúdióalbum követett. 

2004-ben az Arany Nyíl Rock Gálán életműdíjat, rá egy évre az Európai Arany Művész Nemzetközi Minőségi Díjat vehették át. Fennállásuk 45. évfordulója alkalmából nagyszabású szuperkoncertet adtak a Papp László Budapest Sportarénában. Az idén 50. évfordulóját ünneplő zenekarban több tagcsere is volt, de ma is aktívak, a Pohl Mihály, Erős Attila, Világi Zoltán, Apró Károly, Horváth Zsolt alkotta formáció folyamatosan koncertezik. Az ikonikus dalszövegek szerzője közel három évtizeden át Balogh József költő-tanár (1951–2011) volt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában