Elő a takarásból

2022.09.15. 11:47

Kulisszatitkok és zenés koncert a győri teátrum nyílt napján

Szélesre tárja kapuit vasárnap a Győri Nemzeti Színház.

Simon Roberta

A nagy nap előtt lelkesen próbáltak a zenészek és színészek, hogy minden tökéletesen sikerüljön az esti koncerten.

Fotó: Huszár Gábor

 A színfalak mögé látogathatnak, azok a színházkedvelők, akik Fejszés Attila színművésszel és Páros Zsolt színpadmesterrel szeretnének belelátni a háttérben történő munkafolyamatokba a nagyszínpadon. Emellett több turnusban is indítanak kulisszajárások a kőszínházban. A táncos lábúak még táncra is perdülhetnek az Oliver! musical „Egy feladatod” című számára Fekete Miklós koreográfussal. 
Villámrandizhatnak is a színház művészeivel, akik a számukra kedves fotóikkal az előcsarnokban elhelyezett asztaloknál várják majd az érdeklődőket. Az érkező nézők választhatnak, hogy mely fénykép kapcsán szeretnék meghallgatni az illető művész emlékeit, sztorijait. 

A Győri Nemzeti Színház a kicsiknek is kedveskedik, a Gyermekkuckóban 10 órától kreatívkodásra invitálja Szina Kinga a lurkókat, 15 órától pedig activityzni is lehet majd a csillárszinten.

Este már a zenés mulatságé lesz a főszerep, a 18 órakor kezdődő zenés színházi évadnyitón az „Everybody Needs Somebody” című koncerttel köszönti a közönséget a teátrum színészzenekara. 

Érdemes a programokra minél előbb regisztrálni, mert a legtöbb hely már betelt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában