Megbecsülik múltjukat

2022.08.09. 06:57

Morgota volt Markotabödöge első írott neve

Markotabödöge markotai falurészének első írásos említése nyolcszáz évvel ezelőtti. Morgota néven szerepel egy oklevélben, bizonyos Péter ispán birtokaként.

Cs. Kovács Attila

Csete Lajos úgy véli, a múltat meg kell becsülni, az elődöket pedig nem szabad elfelejteni. Fotó: Cs. K. A.

E jeles alkalomból emlékművet állítottak a helyiek, melyre természetesen a másik egykor önálló település neve is felkerült. Bödögét III. István király oklevelében, 1161-ben Bedeghként írták le. „Ha nem figyelünk oda a múltunkra, őseinkre, a jövőt sem alakíthatjuk megfelelően” – mondta a Kisalföldnek Horváth Sándor polgármester. 

– Sokan a helyiek közül nem is tudták, hogy már nyolcszáz évvel ezelőtt iratba foglalták falunk ügyeit. Persze a település jóval azelőtt is lakott volt. Markotabödöge lakosságának összetétele is folyamatosan változik, az őslakosok fogynak. A bennünket választók pedig nyilván nem sokat tudnak új lakóhelyük múltjáról. Így legalább a legfontosabb évszámokkal ők is tisztában lesznek – fogalmazott Horváth Sándor. 

Csete Lajos úgy véli, a múltat meg kell becsülni, az elődöket pedig nem szabad elfelejteni. Fotó: Cs. K. A.

Markotabödöge múltját legjobban a 94 esztendős Csete Lajos ismeri. Nyugdíjas pedagógus, helytörténeti kutató, a község első szabadon választott polgármestere. Lajos bácsi úgy véli, dicséretes, hogy az utódok emléket állítanak az ősöknek. „Községünk lakóinak, ahogy más falvak népeinek is, küzdelem volt az életük. Küzdelem a megélhetésért, a családért, a közösségért. Küzdöttek a földeken, és ha kellett, a harctereken is. Megérdemlik, hogy megemlegessük őket, emlékezzünk rájuk” – jegyezte meg Csete Lajos. A volt polgármester a jelenről, illetve a jövőről is kifejtette véleményét kérésünkre. Ő bizakodó Markotabödöge és a hasonló kisközségek sorsát illetően. 

– Az elmúlt évszázadokban megéltünk jó dolgokat, átvészeltünk katasztrófákat, tragédiákat. Ahogy mi is mindig fel tudtunk állni, úgy bízom benne, hogy az utánunk jövők is képesek lesznek megfelelni a jövőnek. Mindig lesznek, akik elöl mennek, akikre felnéz és akiket követ a nép – vélte. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában