2022.08.14. 07:37
Barokk esküvő Győrben - sok-sok fotón a hétvégi pompa
A barokk esküvőn Fodor Virág és Schreiner Károly kötötte össze életét.
A barokk esküvő fénypontja minden évben a 300 évvel ez- előtti hagyományokon alapuló ceremónia, ahol a párok ki- mondják a boldogító igent. Szombat este Fodor Virág és Schreiner Károly fogadott örök hűséget egymásnak a Dunakapu téren.
Két napon át igazi fesztivál- élménnyel gazdagodhattak azok, akik kilátogattak a győri belvárosba, a Széchenyi vagy a Dunakapu térre, mert a színpadon zajló produkciók mellett az utcákon lépten-nyomon felbukkantak vidám jelmezesek, táncosok, vásári komédiások. A 29. barokk hétvégén is a XVII–XVIII. századi európai kultúrát elevenítették meg a barokk belvárosban. A forgatag mindkét nap sok érdeklődőt vonzott, akik kíváncsiak voltak a legkülönlegesebb esküvőre. Az előadások, koncertek és az esti táncház mellett idén is a barokk esküvő ceremóniája volt a hétvége fénypontja.
– Apor Péter XVII. századi erdélyi esküvőről szóló leírása adta az első barokk esküvők alapját, aminek hagyományát és alapköveit ma is megtartjuk, mint például a szülőktől való búcsúzás, a szerenád, majd másnap a ceremónia, ahol a házaspár a vagyonnyilatkozatot is aláírja. Apor Péter leírásából ismerünk egy másik fontos barokk esküvői hagyományt is. Régen a menyasszony egy értékes, drága gyűrűt ajánlott fel a legjobb lovasnak. Ezt alakítottuk át ügyességi tornává, így a legjobban teljesítő csapat kapta meg a királyi ékszert. Idén azonban ez elmaradt – fejtette ki lapunknak az esemény ötletgazdája és koordinátora, Keglovich Ferencné Zita.
A mulatságot ezúttal csak pénteken és szombaton tartották, azonban a látvány és pompa mit sem veszített fényéből. Több mint kétszáz jelmezes és zenész vonult fel a belvárosban szebbnél szebb kosztümökben. Idén megtisztelte a ceremóniát jelenlétével Mária Terézia egykori uralkodónő ausztriai hasonmása. A város ajándékát az idei Magyarok Világszépe győztese, a győri Perger Patrícia adta át a párnak.
Fotókon a barokk esküvő
Barokk pompába Győr
Fotók: Rákóczy ÁdámFanfárzene köszöntötte az ünnepnapot a Széchenyi téren, ahol a kézműves vásár mellett barokk ügyességi játékok is voltak szombaton.
Joós Tamás énekmondó zenés, bábos előadást tartott a gyermekeknek, majd barokk táncok és bolond zenészek szórakoztatták a látogatókat. Később a Kalimpa Színház előadásában a Királykisasszony cipője című zenés bábelőadást lehetett megtekinteni. A programban szerepelt még a bolond esküvő, hárfazene, valamint a Canerata Sumynona régizene együttes fellépése.
A Városház téren a Győri Népművészeti Egyesület barokk táncokat mutatott be, majd onnan indult a hagyományos barokk felvonulás a Bécsikapu térre. Közben a Széchenyi téren a Győri Ütőegyüttes lépett fel.
A barokk esküvőt ezúttal is a Dunakapu téren tartották, amelyen Fodor Virág és Schreiner Károly, győri és écsi lakos kötötte össze életét egy 18. századi főúri házasságkötési ceremónián.
Barokk felvonulás Győrben | 2022
Fotók: Huszár Gábor