Valami új

2022.08.28. 17:04

Arcus Junior - Alkotótábor a Pannonhalmi Főpátságban - Fotók

kisalfold.hu

A Magyar Képzőművészeti Egyetem művész hallgatói élőképeket mutattak be. Fotó: Huszár Gábor

Mária, újul világ nevedben - Valami új

2021 tavaszán a Pannonhalmi Főapátság meghívásos pályázat keretében három alkotót kért fel, hogy készítsenek saját koncepcióik alapján egy-egy műalkotást, amelyek középpontjában Szűz Mária alakja áll. A pályázatra benyújtott terveket háromtagú zsűri értékelte, amely két alkotás megvásárlását javasolta. 

A főapáttal és a kurátorral folytatott konzultációk nyomán elkészült művek mellett a kiállításon a három kortárs művész – Czene Márta, Imre Mariann és Zellei Boglárka – vázlatai és tervei, illetve a Főapátság gyűjteményében található Mária-kegytárgyak és régi Mária-ábrázolások jelennek meg.

Arcus Junior Alkotótábor

A Magyar Képzőművészeti Egyetem művész hallgatói először tavaly kaptak meghívást az Arcus Temporum Fesztiválra; akkor a Boldogasszony kápolna belsejében és az épület környezetében hoztak létre az emlékezet témájához kapcsolódó installációt.

Idén a magyar hallgatók mellett a rigai, a római és a drezdai művészeti egyetemek 2-2 hallgatója is csatlakozott az alkotócsoporthoz.

Ebben az évben a közös alkotás témája a megújulás. A hallgatók az általuk kiválasztott régi műalkotásokból, mai fotókból, vagy saját művekből helyben, csoportmunkában készítenek élőképeket, amelyeket azután a Főapátság különböző helyszínein mutatnak be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában