Kiállít, könyvet ír

2022.08.27. 11:09

A festészet lovagja a soproni festőművész

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta a köztársasági elnök Kovács-Gombos Gábor festőművész, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának docense részére. Az elismerést több évtizedes, magas színvonalú pedagógiai tevékenységével, kiemelkedő művészi alkotásaival és jelentős művészetelméleti munkájával érdemelte ki.

Tama István

Kovács-Gombos Gábor a Summázat című festményével. Fotó: Szalay Károly

- Meglepetés volt számomra ez a kitüntetés, amire a Benedek Karon lévő kollégáim és egyben barátaim ajándékaként tekintek - mondja el elöljáróban Kovács-Gombos Gábor. 

Az elismerést a budapesti Vigadóban vehette át, és ez a helyszín azért is kedves volt számára, mert a legújabb korszakának emblematikus festménye, A nap heve nem éget című, éppen itt, a Vigadó Galériában szerepel a Művészeti Akadémia köztestületének csoportos tárlatán. 

- Az ünnepségen elhangzott gondolatokkal is egyet tudok érteni, különösen azzal, amikor a miniszter úr az Imago Dei fogalmat használta, mint a kultúrával kapcsolatos, és az ember számára követendő erkölcsi normát. 

Kézzel festett imádságok
Kovács-Gombos Gábor a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetése. Fotó: Szalay Károly
 

- Nagyon régóta tanítok, szinte az otthonom meghosszabbított részeként tekintek a Benedek Kar vizuális termeire. Még régebb óta alkotok festőművészként, rengeteg kiállítás van mögöttem. A harmadik pedig a tanulmányok, cikkek, könyvek írása és a kerekasztal beszélgetések sora, melyek mind a szakrális művészet és a pedagógia kérdéskörét vizsgálják. Ez a három tevékenység összefonódott bennem. Volt, hogy úgy éreztem, közülük a tanítás a legfontosabb, volt, hogy a szakrális művészetekről való gondolkodást véltem annak. Ezek mindig billegtek bennem, de ma úgy gondolom, hogy a festészet azért a legfontosabb, mert képeimmel a nézők lelkében békét, csendet, megnyugvást, elmélyülést, kézzel festett imádságokként Isten felé fordulást szeretnék indukálni - fogalmazta meg a művész.

Kézzel festett imádságok
Kovács-Gombos Gábor festőművész Lépcsőima című festményével. Fotó: Szalay Károly
 

- Éppen tegnap nyílt a Hetvennyolcas Galériában egy csoportos kiállítás részvételemmel, de Pápán, Jánossomorján is láthatók jelenleg a festményeim. A fő vonalat most az októberi, a soproni Festőteremben nyíló nagy, önálló kiállításomra történő felkészülés jelenti, de ősszel még számos budapesti tárlaton, és a Magyarországi Német Művészek Szövetsége, a VUdAK székesfehérvári kiállításán is lesznek képeim - hallhatunk a közeljövő számos tervéről. Sőt, ezekben a napokban rendezi nyomda alá a művészettörténet és kisgyermekpedagógia kapcsolatáról szóló könyvét, ami hamarosan megjelenik.

A festőművész soproni otthonában és műtermében fogadott minket, ahol élete társával, dr. Meszter Nórával közösen beszélgethettünk, aki megjegyzi: Gáborhoz a legjobb helyre került a Lovagkereszt kitüntetés, hiszen az életét átszövi mások segítése, tényleg egy nemeslelkű lovag.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában