Szülőföldemen - A Belső tenger című könyv bemutatója

2022.05.22. 11:44

Kismadár fogadja őket a szülői háznál Csapodon

Csapod erdőkkel körülölelt település, a környék ideális helyszínéül szolgálhatott volna akár Csehov Dráma a vadászaton című művéből készült tévéjátéknak is, melyben Kováts Adél alakította a főszerepet. Idefelé tartva azonban tudjuk, hogy most nem erdei kirándulásra készülünk, hanem egy tenger mellé. Egy olyan útra, melyen az „útikönyvünket” Rozi, egy fiatal lány írta, aki belső utazását vetette papírra úgy, hogy az olvasó nemcsak az ő történetével ismerkedhet meg, hanem saját magában is elmélyedhet.

Tama István

A szerző, Kováts Laura Rozália és színésznő édesanyja, Kováts Adél a csapodi könyvbemutatón. - Fotó: Szalay Károly

A szerző, Kováts Laura Rozália és színésznő édesanyja, Kováts Adél a csapodi könyvbemutatón. - Fotó: Szalay Károly

Könyvbemutatót szervezett a Csapod-barátok Egyesülete, ahol Kováts Laura Rozália Belső tenger – Rozi igaz története című alkotásával ismerkedhettek meg az érdeklődők. A kötet szerzője édesanyja, Kováts Adél Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, színigazgató társaságában válaszolt az eseményen a Kisalföldnek és az egyesület elnökének, Nagy Imrének a kérdéseire. Rozi koraszülöttként jött világra, később pedig egy söntöt kellett a fejébe operálni az agykamrákból a víz elvezetéséhez. Míg Adél és Rozi a színpadon beszéltek, a férj és édesapa, Kováts Tibor balettművész vigyázó tekintete egy videókamera optikáján keresztül kísérte figyelemmel őket. A csapodi faluházat megtöltő hallgatóság felemelő és mélységeket megjáró délutánt tölthetett el ezen a beszélgetésen, a könyv tartalmából pedig Baksa Zsuzsanna értő tolmácsolásában ismerhettek meg részleteket. 

Misztikus módon jelent meg a kismadár 

– Nem ez az első alkalom, hogy bemutatják ezt a könyvet, de talán mégis kivételes helyet foglal el az ilyen események sorában a mai rendezvény. 
b – Nekem ez egy különleges nap, hiszen amikor az egész könyv kezdett megvalósulni, még élt az itteni, anyai nagymamám. Nem sokkal ezután tudtuk meg, hogy már nem fog sokáig élni. A halála idején annyi minden történt, hogy maga a gyász folyamata, a szomorúságrésze nem annyira tört elő, mint a másik, az apai nagyanyámnál öt évvel ezelőtt. Amikor februárban felkért az egyesület, akkor gondoltam bele, hogy úristen, a mama nélkül könyvbemutatót tartani? Nekem evidens volt, hogy ő is itt van. Eléggé nehéz volt az elmúlt év, azt gondolom, hogy ő lát és büszke rám, mindig nagyon támogatott. Miután elment az apai nagymamám, azután kezdett kialakulni egy különleges kapocs az itteni nagymamámmal, és ezért nagyon-nagyon nehéz most. Azt gondolom, amit ő is szokott mondani, hogy az Isten tudja, hogy mikor mit kell csinálni és ez az a gondolat, ami vigaszt tud adni. Természetesen nagy öröm is, hogy itt lehetek most ezen a helyen, ezen a könyvbemutatón. 

Adél: – Csapod a gyermekkorom, egyrészt azért, mert a nagymamám nevelt két és fél éves koromig. Édesanyámék Sopronban dolgoztak és nem tudtak engem hová vinni, hiszen nem volt lakásuk. Mai fejjel el sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett nekem, hogy csak hétvégéken láthattam a szüleimet. A Sopronba költözés után is minden hétvégét és ünnepet itthon töltöttünk, így tulajdonképpen Sopron és Csapod kettős kötésében éltem 18 éves koromig. Nagyon kötődöm a faluhoz is. Szüleim halála óta is járok haza, mert itt vannak a rokonaim, és itt van a ház, amit megtartottunk, remélem, hogy továbbra is egyik bázis lesz az életünkben. 

– Tehát Csapod megmaradt feltöltődési helynek? 
Adél és Rozi (egyszerre): – Mindenképpen! 
Rozi: – Kár, hogy viszonylag ritkán tudunk itt lenni, én iskolába járok még, és anyukámnak is sok munkája van a színházban. Nagyon örülök, amikor ide el tudunk jönni, akár egy napra is, mert feltöltődést jelent. Amikor megjelenik az a kismadár, aki először akkor jött hozzánk, mikor nagymamám halála után első alkalommal jártunk itt, az nagyon jó érzés. Az itthon vagyok érzése. Vagy ahogy várt ránk a nagymamám cicája. 
Adél: – Nagyon misztikus volt, ahogy megjelent az a kismadár. 
Rozi: – Nagymamám cicája is várt minket, ott ült, ahogy megérkeztünk. Ez a fajta szimbolika nagyon erősíti a kötődést. 

Saját maga akarta elmesélni a történetet 

– Hogyan jött az ötlet, hogy könyvet írsz? 
Rozi: – Négy évvel ezelőtt volt egy késztetésem arra, hogy elkezdjem rendezni magamban a történteket. Akkor még nem ismertem a teljes valójában a történetet, de amire emlékeztem, azt elkezdtem leírni. Hozzátartozik, hogy én öt évvel ezelőtt gépírásórákra jártam, és a tanárom mondta, hogy jó lenne nekem, ha könyvet írnék. Akkor még nem tudtam, hogy könyv lesz, de elkezdtem írni, és amikor számomra kész lett, akkor megmutattam a szüleimnek, és nem mondták azt, hogy rettenetesen rossz. Elkezdtük csinálni, és amikor szinte már a végére értem a folyamatnak, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy szeretném ezt könyvként megjelentetni. Több célom is volt vele: egyrészt az, hogy ne csak az anyukám elmeséléséből tudják meg a velem történteket. Szerettem volna saját magam is megszólalni ebben a témában, és célom, hogy ezzel érzékenyítsek, hogy jobban meg tudják érteni azokat, akik ilyen cipőben járnak, merthogy sokan vagyunk „Gombolyagok” (utalás egy sönttel élő kismacskáról szóló mesére – a szerk.), sokan vagyunk sönttel élők. Vannak olyan részek a könyvben, amik a kamaszoknak segítenek megérteni önmagukat és a szüleiket. 

– Hogyan fogadták Rozi ötletét, és milyen érzés olyan édesanyának lenni, akinek a lánya könyvet írt? 
Adél: – Mi mindenben és mindig támogattuk Rozit. Elkezdett pár évvel ezelőtt ezzel aktívabban foglalkozni, pontosabban meg akarta érteni, hogy mi történt vele, ismerni az egész betegsége történetét, tehát egyfajta terápia volt számára. Sokat beszéltünk róla, ő leírt valamit, aztán megbeszéltük, ha ez esetleg nem egészen úgy volt, akkor újraírta, akár többször is, és végül így állt össze a könyv. Az egyes írásokat egyébként mindig átbeszéltük, de egy pont után már nem, hiszen vannak olyan részei a könyvnek, amikhez az én emlékezetem kellett, és vannak olyanok, amik az ő belső világából íródtak. Ez a folyamat edukációs és önismereti dolog is volt Rozinak. Nagyon nagy büszkeség minden édesanyának, ha a gyermeke könyvet ír, így én is büszke vagyok, és arra is, hogy részt vehettem ebben a folyamatban, hogy mindig én lehettem az írásai első olvasója, úgy, hogy végig maximálisan a háttérben voltam, és mindig csak annyira segítettem, amennyire Rozinak szüksége volt. 

– Négy fő fejezetből áll a könyv: víz, föld, tűz, levegő. Miként alakult ki a ez a szerkezet? 
Rozi: – Amikor a szerkesztővel, Krivánszky Emővel azon gondolkoztunk, hogy épüljön fel a könyv, milyen struktúrája legyen, ő javasolta ezt, amire boldogan mondtam igent, mert a könyv fejezetei és a fejezetekhez kapcsolódó írások pontosan alátámasztják a mondanivalót, ami így kerek egész lett, meghagyva az írás naplószerűségét. 

– Az emberek többsége szégyelli a betegségét, pedig – ahogy Csapodon mondják – senki sem pénzért veszi azt. Ugyanakkor van, akinek jót tesz, a gyógyulási folyamatban segít, hogy a hozzá közelállóknak elmondhatja, kibeszélheti, hogy mi történt vele. Rozi, te is tapasztaltál hasonlót a könyv írása közben? 
Rozi: – Volt, hogy könnyebb volt erről írni, volt, hogy kevésbé. Amikor már teljesen átláttam az egészet, akkor természetesen nehéz volt, de az elején, amikor elkezdtem csinálni, még egyáltalán nem voltam tudatában a teljes igazságnak. De nem is talán az igazság a legjobb szó erre, mert kisgyermekként sokszor vagyunk úgy, hogy történeteket, meséket generálunk arról, amit egyszerűen nem tudunk felfogni. Amikor meg kiderül, akkor az egy sokk, akkor felszakadnak a sebek. Utána pedig, az írásnak köszönhetően is, megindul, megindulhat a gyógyulási folyamat. De ezt a folyama- tot kőkemény vérzés előzi meg, mint bármilyen másik seb esetén. 

Vigyáznunk kell a lelkünkre 

– A könyv tartalmaz egy úgynevezett KÉK összefoglalót. Mit jelent ez? 
– Az érzékenyítésen túl azt szerettem volna, hogy azok számára is elolvasható legyen, akik nem tudnak úgy olvasni, mert szövegértésben akadályozottak, bármi lehet emögött egyébként, például a külföldiek számára is jó ötlet ez a kék rész. A KÉK voltaképpen egy rövidítés, azt jelenti, hogy könnyen érthető kommunikáció. Ezt a szövegrészt a KÉK legelhivatottabb magyarországi szakértője, Farkasné dr. Gönczi Rita gyógypedagógus írta meg a könyv alapján, és szövegértésben akadályozott emberek lektorálták. A könyv úttörő ebben a tekintetben, hiszen szabályzatok, paragrafusok fordítása megtörtént már korábban, de ez az első irodalmi szöveg, aminek elkészült az ilyen típusú fordítása, ez az első ilyen könyv Magyarországon. 
Adél: – Bevallom, hogy amikor először olvastam Rozi írását KÉK-re fordítva, az megrendítő volt. Úgy éreztem, hogy megkapom a könyvének a csontvázát, mintha egy röntgent látnék. Ennek a szövegnek van egy ritmusa, olyan, mint egy vers, van egy kopogása, és nagyon mélyen megérteti azt, hogy a szövegértésben akadályozott embereknek milyen nehéz. Ezért is fontosnak tartom, hogy ez így megjelent, mert utat és lehetőséget is mutat. 

– Mi volt az ön számára a legfontosabb üzenet a lánya könyvében? 
Adél: – Sok más mellett az, hogy a lélek egy bennünk lévő, picinyke, érző lény, amire napi szinten tudunk vigyázni. Ezt egy csodás gondolatnak tartom, ami az öngondoskodást, a felelősséget illeti, hogy igenis felelősek vagyunk azért, hogy mit húzunk magunkra, hogy mit engedünk be, mert nemcsak a testünk, hanem a lelkünk is sérülhet. Ha ezt tartjuk szem előtt, akkor magunkat is egy jobb élet felé vezetjük, illetve így jobban működünk a világ felé is. 
A beszélgetés végén az egyesület elnökétől Rozi a virágcsokor mellé egy különleges ajándékot is kapott: a Csapod című helyi újság egy régi számát, melyben még karon ülő kisgyerekként szerepel egy fotón édesanyja mellett egy régi falunapon. 

A KÉK, azaz a könnyen érthető kommunikáció - Farkasné dr. Gönczi Rita egyetemi adjunktus meghatározása szerint: a könnyen érthető kommunikáció a köznyelvben vagy összetettebb nyelvi szinten megjelenő információ tartalomegységeinek megjelenítése, vagy önálló információs tartalom kidolgozása egyszerű, letisztult formában, mely az információ megértését szolgálja. A könnyen érthető kommunikáció gyakorlatában a nyelvtant, mint a nyelv teljes rendszerét sok esetben egyedi szabályok mentén alkalmazza. A szöveg megjelenítésében világos hátteret használnak, egy sorba egy mondatot írnak, csak tőmondatokban, idegen szavak nélkül fogalmaznak. A KÉK tartalmakat egy jellegzetes képpel jelölik. A kék színű képen egy fehér színű emberfigura könyvet olvas. Honlapokon, kiadványokon lehet találkozni ezzel a jelöléssel. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában