Gondolatok Németh Attila festőművész a győri Esterházy-palotában nyílt kiállítása elé

Németh Attila festőművész Végtelen dallam címmel összeállított, negyven év munkáiból merítő tárlata a lélek különleges helyeire világít be, különös fénytöréssel, különös világot tárva elénk. Kiállítások tucatjai után több okból feszültek pattanásig benne e mostani megjelenés mozgatórugói. Egyrészt tíz esztendeje nem voltak képei győri kiállítótermek falán. Másrészt túl a hetvenen, művészként, tanáremberként is egyre inkább vágyott arra, hogy szülővárosában újra megmutassa, miként és milyenné áll össze benne a világ, s hogy felvillantsa annak a letűnt korokat idéző harmóniának a ráeső, őt foglalkoztató szeletét, ami a családja mellett ösztönzője, irányítója az életének. És e ponton illendő megemlíteni egykori tanárát, a Munkácsy-díjas Cziráki Lajost, aki bár lassan húsz éve égi szférákba költözött, festett világa szellemi és szakmai értelemben máig hatással van rá, érzékelhető nyomokat, jeleket hagyva alkotásain.

Németh Attila festményeiben van egyfajta megmagyarázhatatlan delejesség, ami műveit nézve hatalmába keríti az embert. Gondolatok, emlékek, hitek kavargó elegyéből önt képeire egységes, hol már-már mese-, hol álomszerű világot. Azt a képzetet keltik a szemlélőben, mintha idilli képei örök jelen idejűek lennének, mintha megtalálhatók lennének bennük alkotójuk leginkább rögzítésre érdemes pillanatai, amiben a művész maga is benne élt és él ma is. Ennek az összetett festői valóságnak a képzelet is a mozgatója, ami Németh Attila esetében nem képzelgés: a világ, amit teremt, kézzelfogható és nagyon is valódi. A megmutatkozásra a létezés törvényei szerint működő és megfejthető egyetemes jelrendszert használ, s közben azért kapaszkodik a megélt emlékekbe, mert hittel hiszi, hogy az emlékezés felelősségével nem csak önmagának tartozik az ember. Ahogyan hisz abban is, hogy a boldogságra, a harmóniára való törekvés kötelesség, mint az, hogy továbbadja mindenkinek, aki fogékony rá, mit is tart fontosnak, megőrzendőnek szellemi és materiális értelemben. Jól tudja, hiteles alkotás csak a megéltből, a vanból születhet, amihez meg kell találni az örök tartópilléreket. Mindeközben elemi erővel dolgozik benne a vágy, hogy ami létrejött, az ne múljon el nyomtalan, s visszaigazolódjon a létezésen túl is: nem tékozolta el a talentumot, amit mindezek megmutatására kapott.

Németh Attila festményein az élet stációi idézhetők fel, alkotásainak sora egyfajta képes magántörténelem. S bár művei létezése sarokpontjain sarjadnak, azt is hirdetik, hogy van másik világ a megtapasztalható mögött. Apokaliptikus egek, paradicsomi virágok, lebegő székek, önmaguk húrjain játszó hegedűk, Isten szabad ege felé szálló madarak raja, imára kulcsolt kezek, patakok vizén futó papírhajók, testet öltött drapériák. Időtlenség, nyugalom, türelem, harmónia. „Az ecset végénél állok, elején a kép van – az a fontos. Elhúzódom az állványtól – az ecset én vagyok, a bennem feszülő gondolat a műalkotás. Ez az ajándék. Megfestése a feladat” – írja egy helyütt. Életre szóló feladat, mellyel újraértelmezve felmutatható minden, ami emberi; mellyel zaklatott, kizökkent világunkban is hitet lehet tenni arról, hogy az élethez kellenek az álmok, s hogy álmodni ma is érdemes. Fogadják Németh Attila képpé vált álmait értő, befogadó szeretettel.

(Elhangzott a kiállítás megnyitóján, május 13-án Győrött, az Esterházy-palotában. A tárlat június 5-ig látogatható, hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig.)

Névjegy - Németh Attila a Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett. Rajztanára Cziráki Lajos volt, akit később követett a középiskolai katedrán. A Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett magyar–rajz tanári oklevelet, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán diplomázott. Közel 30 önálló tárlata volt Győrben és országszerte. Alapítója a Győri Grafikai Műhelynek, 2015-ben művészi és tanári munkáját Győr városa Szent László-éremmel ismerte el. Munkái megtalálhatók hazai és külföldi köz- és magángyűjteményekben.