Ubrankovics Júlia a magyar szerepein túl játszott Németországban és az Egyesült államokban is

– Már kislányként is arról álmodott, hogy színésznő lesz? 
– A gyerekek ábrándoznak arról, hogy mik szeretnének lenni felnőttként, és a klasszikusok jönnek elő: tűzoltó, űrhajós vagy vadakat terelő juhász. Nekem nem volt kifejezett idea a fejemben, és azt sem gondoltam, hogy majd én szeretnék lenni az új Psota Irén, aki talán a példaképem volt. Azt tudtam, hogy szeretnék a kommunikáció és az irodalom irányába indulni, hiszen mindig is szerettem ez a vonalat. Rajongok az olvasásért, és már gyerekként irodalmi versenyeken vettem részt, mindig is vonzott az effajta közlési mód. Úgy érzem, a költészet által lehet úgy kommunikálni, hogy az megérintse a hallgató lelkét, és valahol mélyen, érzelmi szinten kapcsolódjanak a másikhoz. Tudtam, hogy ha elmondok egy verset vagy részt veszek egy iskolai színdarabban, azzal egy érzést adok át és egy közös élménytérbe kerülünk. Ez számomra mindig is izgalmas volt. 
 

– Hogyan került mégis ebbe a világba? 
– A győri Révai Miklós Gimnáziumban tanultam tovább nyelvi szakon. Egy nyitott gondolkodású gimnázium volt, ahol a tudást megbecsülték, de mellette hihetetlen pozitív szellemiség járta át. A győri éveimnek sokat köszönhetek. Itt kezdtem el színházat csinálni, képzőművészkörbe jártam, mellette pedig úsztam és falat másztam. A gimi után az ELTE-re, filmelméleti szakra jelentkeztem, mert akkoriban még elképzelhetetlen volt a számomra rögtön bekerülni a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Olyan volt belegondolni, hogy soproni lányként jelentkezem a színművészetire, és elsőre felvesznek, mintha ma azt mondanám, hogy én játszom Steven Spielberg egyik filmjének a főszerepét. Szóval nem reális. Ezért Balkay Géza vett pártfogásába és ő készített fel a színművészetire, ahová egy évvel később fel is vettek. Majd harmadéves hallgatóként meg is kaptam az első film­szerepemet. 
 

Nosztalgia Kettős mércével 
 

– Miként emlékszik vissza ezekre az évekre? 
– Kettős mércével. Nyilván nosztalgiával tekintek vissza a színművészetis éveimre, hiszen olyan korszakos emberektől tanulhattam, akik mögött sok évtizedes tapasztalat állt. Nagy élmény volt és hálás vagyok azért, hogy abban az időben jártam oda, amikor még Halász Péter, Horvai István és Bacsó Péter tanította a hallgatókat. A csodálatos műhelyjellege egyedivé tette. Ezzel együtt azóta sok minden megváltozott. Sok időt töltöttem külföldön, és ha hazajöttem, mindig kicsit furcsa érzés volt bennem, mert azt a miliőt kerestem, ami hallgatói éveim alatt körülvett. 
 

– Elhangzott, hogy az első szerepét már az egyetemen megkapta. Hogyan élte meg? 
– Az első filmszerepem a 4x100 című film volt, amit Dobray György rendezett. Együtt szerepeltem Szirtes Ágival, Pelsőczy Rékával és Máté Gáborral, aki a filmben a férjemet játszotta, egyébként meg az osztályfőnököm volt. Teljesen abszurd volt a helyzet, hiszen hirtelen az osztályfőnökömmel kellett úgy játszanom, hogy akkor ő a férjem. 
 

– Színészként bejárta Németországot és az Egyesült Államokat is. 
– Az életemben sok minden nem volt eltervezve. Az, hogy Németországba kerültem, egy betörés eredménye. Amikor írtam a diplomamunkámat 2007-ben, betörtek hozzám Budapesten, és elvittek mindent, beleértve a számítógépet a rajta lévő hangfelvételekkel együtt. Ascher Tamáshoz, az akkori rektorunkhoz fordultam segítségért, mert nem tudtam leadni a szakdolgozatomat. Akkor az állam öt évet finanszírozott felsőoktatásban, és nekem volt egy megnyert Erasmus-pályázatom, amit nem használtam fel az előző évben. Ascher Tamás engedélyezte a plusz egy év hallgatói jogviszonyt, így mentem ösztöndíjjal Németországba, ahol megírtam a szakdolgozatomat. Ezzel egy időben megkaptam az első nagyjáték­filmszerepemet a Majdnem szűzben, amit még az utazás előtt leforgattunk. A forgatás másnapján felültem a repülő­gépre és kimentem Hamburg­­ba. Rettenetesen meg voltak lepődve kint, hogy egy magyar színésznő mit akar egy német egyetemen, hiszen a gondolat is idegen volt akkoriban, hogy más nyelven játszunk. Aztán a hamburgi tanulmányaim után Berlinbe kerültem, majd Bodó Viktor Grazba hívott. Szóval így kezdtem el német területen játszani. 
Ugyanígy az Egyesült Államok sem volt megtervezve. A Majdnem szűzért 2009-ben megkaptam itthon a legjobb női főszereplőnek járó díjat, de ezzel együtt jött a világválság és bedőlt a magyar filmunió. Ott tartottam, hogy díjnyertes színésznőként az összes filmterv, amit ígértek, pár nap alatt elszállt. Májusban csak ültem és gondolkoztam, hogy mi lesz velem színésznőként, ha nem lesz munkám? Ezután beadtam egy Magyar–Amerikai Vállalkozási Ösztöndíjat, mert éreztem, hogy a szakmámon belül fejlődni akarok. Így kerültem ki New Yorkba. 
 

Nagyvárosi élet kisvárosi lányként 
 

– Milyen volt New Yorkban élni? 
– Őszintén? Nem szerettem! Egy fantasztikus város turistaként, de ott élni külföldiként iszonyatosan nehéz volt. A kintlétem alatt motivált az önérzetem, és végig bennem volt a vágy, hogy még többet kihozzak magamból. Korábban is szívesen vállaltam a kockázatokat, hiszen ha nem vállalom be, akkor nem változik semmi. Be kell vallanom, ez az időszak rendesen rendbe tette az egómat. Míg itthon elismert színésznő voltam, addig kint ott tartottam, hogy még egy metrójegyet is nehezen vettem meg, hiszen alig beszéltem angolul. 
 

Újra itthon nyílnak a kapuk 
 

– Ennek ellenére mégis maradt az Államokban? 
– Hazajöttem 2010-ben, de megteremtettem a lehetőségét, hogy kijárhassak. Sikerült megkapnom a művészvízumot, ami szabad utat adott. Miután megkaptam, visszahívtak egy színházi munkára Los Angelesbe 2011-ben. Onnantól kezdve magánéleti és szakmai okokból ott ragadtam. Aztán az életemben az újabb fordulópontot a világjárvány hozta. 2020-ban még sikerült leforgatnom egy dokumentumfilmet, de bezártuk a színházi produkciós cégünket, amivel 2015–2020 között számos nemzetközi előadást hoztunk létre. Ez számomra nagyon fájdalmas. Majd 2021-ben három hónapot próbáltam Al Pacinóval és forgattam egy krimit Vivica Foxszal. Idén a dokumentumfilmet itthon vágom, másrészt végre bemutattuk a Mindörökkét. Ez hozta azt, hogy azóta Magyarország felé nyílnak újra a kapuk. Jelenleg több munkakilátás van itthon, ezért tavaly novemberben is­­mét Magyarországra tettem át a székhelyemet. Pozitívan állok hozzá, jó itthon lenni, hiszen itthon van a családom és sok a nemzetközi film. 
 

– Melyik volt a legkedvesebb ­szerepe? 
– Nagyon nehéz egyet kiragadni, hiszen mindegyiket másért szeretem. Az életemben mindig az volt a meghatározó, amit éppen akkor játszottam. Szerencsésnek érzem magam, hiszen a színházi életben legalább annyit elértem, mint a filmes életben. Azt le kell szögeznem, hogy egy magyar főszerep a Majdnem szűzben nem hasonlítható össze egy Hawaii Five-0-beli cseh ügynökkel, de mind a kettő más szempontból volt számomra emlékezetes. Amikor a Hawaii Five-0 stábjával dolgoztam, visszamehettem Hawaiira, ahol majdnem két évig éltem és színházat csináltam. 
 

Megélni más fájdalmát 
 

– Összekapcsolódnak a szerepei a személyiségével? 
– Mindegyik szerepem hozzájárult a saját személyiségemhez. Valamilyen szinten a szerep és a színész között létrejön egy beszélgetés, és az oda-vissza hat. A szerepekhez a saját életemet, személyiségemet adom hozzá, és bár rajtam keresztül válik valamilyenné, de a szerep is hatással van rám. A szerepben megélt fájdalmakat én is megélem, viszont ennek van egy jó értelemben vett terápiás hatása is, hiszen ha valaki elmerül egy másik ember életében, gondolataiban, világában, akkor a feldolgozással együtt jár az oldódás. Nekem nyilván ez a színházban volt a legerősebb, hiszen hónapokig dolgozunk a szerepeken, majd hetekig bújunk a karakter bőrébe. 
 

– Komoly felkészülést igényel egy-egy szerep? 
– Amikor A tanár című televíziós műsort forgattam, előtte elmentem iskolákba, és újraértékeltem, hogyan mozgok gyerekekkel, hogyan kell felelős pozícióban lenni. De amikor a Majdnem szüzet forgattam, elmentem a rákospalotai leánynevelő és javító­intézetbe, hogy az ottani lányokkal beszélgessek, időt, töltsek. Megértsem, hogy milyen, ha az élet nehéz körülmények közé sodor. Ugyanígy felkészültem az akciófilmek jeleneteire is, amiknek köszönhetően számos tudást elsajátítottam. Például megtanultam lőni és búvárkodni. 

Névjegy - Ubrankovics Júlia Sopronban született. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett, majd Hamburgban és Berlinben játszott és Strasberg-féle színjátszási technikát tanult Robert Castle-től. 2009–2010-ben Magyar–Amerikai Vállalkozási Ösztöndíjat nyert és New Yorkban képezte magát tovább a Herbert Berghof Studióban. A színházba járó közönség a Trakhiszi Nőkben és a Liliomban ismerhette meg, míg a filmnézők számára a Majdnem szűzben válhatott ismertté. A Válótársakban megkapott rövid szerepe után A tanár című sorozatban övé lett az egyik főszerep, de szerepelt a Netflix által készített Árnyék és csont (Shadow and Bone) című sorozatban is. Los Angelesben alapító tagja volt a Just Toys Productions színházi produkciós cégnek, ami 2020-ig működött. 
 

MINDÖRÖKKÉ - A front nyugatabbra mozdult, ez már a hátország. Ocsenás egy katonai kórházban lábadozik, amikor épp a falu fölött lőnek szét egy utasszállító repülőgépet. Ocsenás a helyi kocsmában ismerkedik meg Béressel, majd asszonyával is. Margitka magatehetetlenül létezik egy kisgyerek értelmi szintjén, külseje azonban arról árulkodik, hogy a lezuhant repülőgép túlélője lehet. A hármójuk között kialakuló furcsa szerelmi háromszög az elkerülhetetlen tragédia felé tart ebben a közegben.  Színes, magyar dráma. Rendezte: Pálfi György. Szereplők: Polgár Tamás, Ubrankovics Júlia, Menszátor Héresz Attila, Érsek-Obádovics Mercédesz. ­­ Fotó: Vertigo Média