Két nap, nyolc előadás

2022.03.25. 19:52

Nyugat-Dunántúli Regionális Diákszínjátszó Találkozó – két napos színháziverseny várja a fiatalokat

kisalfold.hu

Pénteken kezdődött el Győrben a Nyugat-Dunántúli Regionális Diákszínjátszó Találkozó, melynek a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy terme ad helyet. A két napos rendezvényen nyolc színjátszócsoport áll majd színpadra. A fiatalokat Gyevi-Bíró Eszter rendező, dráma és mozgástréner, valamint Vidovszky György magyar színházi rendező figyeli majd, és mindkét nap végén közös, interaktív, szakmai értékelést tartanak a résztvevő csoportoknak. Az előadások között improvizációs darabok, dráma feldolgozások, és modern játékművek is szerepelnek.

 

Az Országos Diákszínjátszó Egyesület megyeszerte nyolc régiós találkozó alkalmával ad lehetőséget színjátszó csoportoknak, hogy bizonyíthassák rátermettségüket és tudásokat. Ennek egyik eseménye az a két napos találkozó, melynek a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy terme ad helyet. A mostani rendezvényre hét győri csoport, és egy vendégszereplő fővárosi színjátszó alakulat érkezett, utóbbi tavaly még online jelentkezett a budapesti fordulóra, de most szerették volna egy másik régióban is megmutatni előadásukat.

 

- A nyolc csapat mintegy 75 fővel érkezett, két nap alatt nyolc előadás kerül majd a színpadra. Minden csapat egy darabbal készült, de vannak olyan csoportvezetők akik több csapatban érintettek, és olyan diák is akad, aki több előadásban vállalt szerepet – mondta el lapunk kérdésére Balla Richárd a Rév Színház vezetője, a két napos győri találkozó koordinátora.

 

Az előadások témája szerteágazó: lesz improvizációs előadás, de színpadra kerül több dráma alapú feldogozás is, mint például a „Chioggiai csetepaté” vagy Friedrich Dürrenmatt egyik nagy sikere „A fizikusok”. Olyan csoport is fellép, akik kortárs problémákat feldolgozó modern játékkal állnak a színpadra.

 

A két tagú zsűri arany, ezüst és bronz minősítéssel jutalmazhatja a csoportokat, de különdíjakat is odaítélhetnek egy-egy csapatnak, annak vezetőjének, valamint jutalmazhatják a legjobb férfi-női szereplőt, és egyéb kategóriákról is dönthetnek. A fiatalokat Gyevi-Bíró Eszter rendező, dráma és mozgástréner, valamint Vidovszky György magyar színházi rendező, drámapedagógus figyeli a két nap során, majd a napok végén interaktív szakmai értékelést is tartanak a résztvevő csapatoknak.

 

- A találkozó legfontosabb üzenete, hogy a járvány után végre együtt, közösen tölthetjük meg a színpadot, és a nézői székeket. Az esemény célja az is, hogy a fiatalok dolgozzanak fel színdarabban olyan témákat amelyek a korosztályukat érintik, és foglalkoztatja -fogalmazott Balla Richárd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában