2022.03.29. 19:57
Népszerű budapesti festővé vált a himodi parasztfiú
A Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának legutóbbi rendezvényén Áldozó Józsefről, a himodi „parasztfestőről” emlékeztek meg. Rokona, Áldozó István, a győri megyei levéltár igazgatóhelyettese életével és művészi pályafutásával ismertette meg hallgatóságát a szülőfaluban.
Áldozó József időskori fényképe. Áldozó István szeretné kötetben megjelentetni a festményeket, ezért kéri, akinél van Áldozó-kép, jelezze neki. Fotó: Rábaközi Múzeum fotógyűjteménye
Áldozó József 1892-ben született. Az első világháború hozta az első nagy változást a sorsában. Besorozták, majd fogságba esett, és akkoriban kezdett el fafaragásokat készíteni. Szabadulása után a ma Ausztriához tartozó Cinfalva cukorgyárában vállalt munkát. Alkotásait a gyár kiállítótermében mutatta be. Egy jóakarója figyelmét a festészet felé irányította. Korai képeit a kapuvári Éhn vendéglőben állította ki, majd a csornai elemi fiúiskolában rendezett iparkiállításon a Csépmajor mellett legelésző teheneket megörökítő festményével arany oklevelet szerzett.
Kézdi-Kovács József képkereskedő révén Budapestre került, ahol pályafutását Csók István, Rudnay Gyula és Szüle Péter alakították. 1932 tavaszáig élt Budapesten, majd visszatért szülőfalujába. Első, még ceruzával készült művészi rajzaival a fővárosi polgári jólétet és vele párhuzamosan jelen lévő nyomort örökítette meg, Himodon a falusi élet volt művészetének témája.
„Festői pályafutásához az alapismereteket Budapesten sajátította el, istenadta tehetségét azonban igazán Himodon tudta kibontakoztatni. Az 1930-as évek elején az Ernst Múzeumban már önálló kiállítása volt, és dr. Lázár Béla művészettörténész elismeréssel szólt róla. A népi írókkal és képzőművészekkel kiépített kapcsolatainak köszönhetően a Nemzeti Szalonban is közszemlére tehette alkotásait. Horthy Miklós kormányzó és felesége, illetve Gömbös Gyula miniszterelnök is meglátogatta tárlatát” – fogalmazott Áldozó István.
Áldozó József pályafutása 1945-ig töretlen volt. Az akkori korszak elitje érdeklődött a megörökített háborítatlan, rábaközi táj és a paraszti munka iránt. Olajfestményei közül a „Falusi udvar” és a „Csendélet”, akvarelljei közül a „Krumpliszedők”, pasztelljei közül pedig a „Konyha” és a „Varró nők” a legismertebbek. A második világháború után alkotói szünet következett életében, az 1960-as évektől azonban újra felkerült a képzőművészet térképére. 1967-től a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának is tagja lett. 1983-ban, életének 91. évében hunyt el leányánál, Budapesten. A híres művészt a himodi temetőben kísérték végső nyughelyére.
