Győri színház

2022.03.23. 16:17

"Igazán gazdag vagyok legbelül" - interjú Posonyi Takács Lászlóval

Posonyi Takács László huszonöt éve a Győri Nemzeti Színház tagja. A jeles alkalom kapcsán beszélgettünk a színésszel, aki számos darabban megfordult már a társulatnál. Napjainkban A végítélet napja című darabbal próbál, de beszélgettünk vele a kezdetekről, az elmúlt esztendőkről, a jelenről és a jövőről is.

Ollári Gergely

Posonyi-Takács László - fotó: Csapó Balázs

Fotós: Csapó Balázs

– Mindig színész akart lenni? Vagy véletlen sodorta az élet a színházi életbe és a színház felé? 

– Teljesen véletlen volt. Lehettem volna élsportoló, erdész vagy éppen zongorista is. Angol tagozatos gimnáziumba jártam, és érdekeltek az idegen nyelvek is. Ezért számos versenyre elküldtek. Ehhez kapcsolódóan pedig színházas rendezvényeken is megfordultam. Egyszer csak kihalásztak. Így jött a színház. De tényleg óriási véletlen volt. Annak idején kajakoztam is, akár olimpikon is lehettem volna, ha az élet úgy hozza. De nem így alakult.

 

– Huszonöt éve van a Győri Nemzeti Színház társulatánál. Vissza tud emlékezni az első napjára, mikor a színházba érkezett? 

– Közel tízen jöttünk meghallgatásra Győrbe. Én, néhány fiatallal együtt, busszal érkeztem. A harmadik emeleten egy zeneszobában volt egy hosszú meghallgatás. Emlékszem rá, úgy mentünk ki az épületből, hogy jól van, ezt is letudtuk, itt is voltunk. Végzős tanuló révén jártam az országot. Voltam Kecskeméten, Pécsett, és Győr is ott volt a célállomások között. Ezután jött el az az idő, amikor bennem is tudatosult: el kell kezdenem megkeresni a helyem, és dönteni, hogy mit szeretnék csinálni. 

 

– És az első szerep?

– Az első szerepem ugrott, mert közben kaptam a Madách Színházban egy másikat. Aztán mondták, hogy azt csináljam meg, és akkor jöjjek csak ide, az első fellépésemre Győr városába, ami végül így a Grease lett. Közönségkedvenc darab volt. Két év alatt közel hatvanszor játszottuk. Ma már nem is tudom, hogy megtörténhet-e hasonló. Vidéken. Ez a darab körülbelül tíz embernek volt a beköszönője. Mi, szereplők, mindannyian akkor érkeztünk Győrbe a társulathoz.

 

Felvételünkön a Róma réme zenés színműben, Agócs Judit színésznővel. Fotó: Kisalföld-archívum 

 

– Nem várt siker volt? 

– Igen, abszolút. Ez volt az első zenés darabom. Azóta sem sűrűn játszottam zenés darabban, képességeim híján jogosan. Megcsináltuk a Grease-t, majd jött a Bűn és bűnhődés, ami a mai napig meghatározó számomra. Kaszás Attilával, Tordi Gézával. De nem is akarok kiemelni senkit. Az emberben színészként pontosan benne van, hogy melyek voltak azok a szerepek, darabok, rendezők, és nem utolsósorban kollégák, akikkel a közös munka mérföldkövet jelentett. Akiket viszek magammal sokáig, és hordozom a közös munka adta élményeket. 

 

– És ha már az élményeknél járunk. Vannak olyan élmények amelyek az elmúlt negyed évszázad alatt különösen megragadtak önben? 

– Persze. Rengeteg volt. Amikor a Švejket játszottuk például. Ez körülbelül a 2000-es évek elején volt, Katzot, a tábori papot alakítottam a darabban. Volt egy egészen elmebeteg jelenet. A plébános csatak részeg volt a szerep szerint. A fejembe pedig bele volt húzva egy nagy falikép. A megírt forgatókönyv szerint annyira részeg volt a plébános, hogy fogták a hívek, hogy el ne essen. Emlékszem, tapsos jelenet volt. Egyszer csak az egyik előadáson egy úriember felállt valahol az első sorokban, és ordítva kikelt magából. Kikérte magának, és hogy az egész közönség menjen ki. Megállt a színpad. Egy kollégám lentről jelezte, hogy álljak le, ne folytassam a szöveget. Az úriember kitombolta magát, majd amikor rájött, hogy ez sem ránk, sem a nézőkre nincs hatással, kiment az előadásról. Lenéztem a kollégákra, akik jelezték számomra: folytathatom. Fiatal és pimasz voltam. Fogtam a borosüveget, és kimutattam a közönségnek, hogy igyunk akkor az ő egészségére. Dupla taps. Sokáig bennem volt ez az emlék, és kellemetlen volt számomra. De hát ilyen az élet. Az elmúlt 25 év tele volt élményekkel: jókkal és rosszakkal egyaránt.

 

A 2021/2022-es évad egyik nagy sikere volt a Mirandolina című vígjáték. Felvételünkön: Pörneczi Attila és Posonyi Takács László. Fotó: Csapó Balázs

– Rossz is volt? 

– Nem is rossz, inkább szomorú. Tragédiákat is megéltünk. Például amikor elveszítettük Pingit. Pingiczer Csaba Marfan-szindrómában szenvedett. Halála után közösen együtt elmentünk az El’Csabinóra, és százötven kilométeres túrával emlékeztünk rá mint egykori kollégái. Ezt a túrát egyébként minden nyáron megcsináljuk. Az első valami egészen elképesztő volt, és felejthetetlen emlék. Ott voltunk közösen, és rólunk szólt, meg róla. Ezt a túrát egyébként Csaba találta ki: elhatározta, hogy ő Győrből elgyalogol Csopakra. Fura így utólag beszélni erről, és most érezzük leginkább, hogy mekkora értéke is van. Akkor még talán nem is éreztük. 

 

– Jelenleg A végítélet napja című darabbal tartanak próbákat. 

– Igen, már színpadi próbák vannak. Még az elején vagyunk. Gyakorlatilag el lehetne azzal intézni, hogy egy kis ember tragédiája. De nem. Ez inkább az emberi lelkiismeretről szól. Többször is elhangzik benne: Kibújni vagy nem kibújni? A földi igazságszolgáltatás alól. Miközben egy bakterről beszélünk, a múlt század harmincas éveiben. Akiből egy fatális hiba után tömeggyilkos lesz. Elgondolkodtatja a nézőt, hogy miként változik minden szinte napról napra ebben a kis faluban. Egyszer ugyanis Hudetz mellett vannak az emberek, egyszer pedig ellene. Elgondolkodtató. 

 

– Mitől jó egy színházi előadás? 

– Ha kérdez, elgondolkodtat, és hatása is van az emberre. A végítélet napja pont egy ilyen előadás egyébként. Ezektől lesz sikeres egy darab. Miközben tartottam régebben az iskolás előadásaimat, mindig azt mondtam: ha legalább addig, amíg eljutsz a buszodig, ott motoszkál benned valami a darabból, az már jó. Akkor megérte. Ha van valami, amit nem értettél, akkor ne dobd el rögtön, talán egyszer még megfejti a saját életed. Ilyen szempontból nagyon nehéz helyzetben van a színház. Én is ezzel szembesülök. Délelőttönként tömegközlekedéssel utazom. Múltkor megszólított egy lány: "Ugye maga színész? Tegnap voltunk a színházban, azon az előadáson. Az a…" Tegnap volt, és nem tudja a címét. Sokat változott a világ, és nem az lett, amire gondoltam. Azt hittem akkoriban, hogy majd egyszer bölcsen ülök a büfében, körülöttem a fiatalok… Nem tudom. Úgyhogy nem tudtam, mit mondjak ennek a fiatal lánynak sem. Sokszor vagyok úgy, hogy nem tudom, mit reagáljak. De egy biztos: rengeteg mindent kaptam a Győri Nemzeti Színháztól az elmúlt 25 évben. Igazán gazdag vagyok belül. 

 

– A jövő mindenkit foglalkoztat. Tudom, nehéz jósolni, de milyen jövőképe van? 

– Jövőkép? Nagyon nehéz. Főleg most, a háború idején. Több kollégámnak is vannak hozzátartozói Beregszászban, Ukrajnában. Emlékszem, mikor kezdtünk kijönni a koronavírusból, gondolkoztunk már, hogy mi lesz majd tíz év múlva. Most pedig itt a háború. Jövőkép? Talán nem akarok elhülyülni. Az önkontrollomra nagyon szeretnék vigyázni. Szellemileg szeretnék továbbra is fitt lenni. És persze testileg is jó lenne. Azt kívánom, vegyen körül sok fiatal. Legyenek körülöttem ambiciózus, nagyon jó gondolkodású, szabad, tehetséges fiatalok. Akkor olyan nagy baj már nem lehet…

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában