2 éve készülnek a bemutatóra

2022.03.16. 15:31

A Győri Balett Dubajban lép fel

A Tiszta forrás című előadás az arab és a magyar zene kapcsolódásán keresztül mutatja be pénteken a bartóki életmű néhány jellegzetes darabját a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes és Guessous Mesi közreműködésével a Dubaji Világkiállításon. Ezzel zárul a Nemzeti Nap, a Magyar Pavilon legfontosabb eseménye az expón.

Simon Roberta

Irány Dubaj az utolsó próbák után – A Győri Balett az arab és a magyar zene kapcsolódásán keresztül mutatja be a bartóki életmű néhány jellegzetes darabját, különös tekintettel a zene és a tánc kapcsolatára. A társulat nagyon készül a fellépésre.

Forrás: Csapó Balázs / Kisalföld

 – Izgatottak vagyunk, mert teljesen más kultúrába és más időjárási körülmények közé érkezünk, ami azért is különleges, mert szabadtéren mutatjuk be a Tiszta forrás című előadást Káel Csaba rendezésében – mondta el lapunknak Velekei László, a Győri Balett igazgatója.

 

Két éve készül Dubajba a világkiállításra, az elmúlt időszak legnagyobb turnéjára a Győri Balett. Végül a pandémia miatt 2021-ben nyitották meg az expót, amely 191 országot vonultat fel, hogy mindegyik náció megmutathassa kultúráját és sokszínűségét. 

 

Forrás: Csapó Balázs / Kisalföld


 

– Az előadás meghatározó alapja Bartók Béla Táncszvitje volt, amire készítettem egy koreográfiát a társulatnak. Az est részeként a Magyar Állami Népi Együttessel és Guessous Mesivel külön blokkokban is fellépünk, majd a fináléban egyesülünk – mondta Velekei László. – Hangulatában és látványelemeiben is Magyarországot tükrözi az előadás. Alkalmazunk arab stílus­elemeket és néptáncelemeket is – hangsúlyozta. – Imádtuk a próbákat, jó energiája van, több művésszel együtt dolgozunk. Alig várjuk, hogy itthon is be tudjuk mutatni. Először a Bartók Tavasz fesztiválon, áprilisban a Művészetek Palotájában láthatja a közönség, aztán Győrbe is elhozzuk. 

 

Forrás: Csapó Balázs / Kisalföld


Májusban tíznapos erdélyi turnén lesznek a táncosok, de másik nyolc előadásuk is le van kötve. A balettigazgatónak nagy tervei vannak Európában, de a háború hatása a nemzetközi útjaikra egyelőre kiszámíthatatlan. 
 

– A Bartók Tavasz keretein belül ismét bemutatjuk Győrben a GisL című előadásunkat, ezúttal a Győri Nemzeti Színházban. A Budapesti Táncfesztiválon bemutatkozunk a felújított Ne bánts!-sal, majd Erdélyből hazatérve a 17. Magyar Táncfesztiválon minden elmaradásunkat pótoljuk. Műsorra tűzzük a One way to Heaventől a Ne bánts!-ig, a gyerekdarabjainkon át mindent. Az idei év pörgősre sikeredett, van olyan nap, hogy két elő­adás után másik országba utazunk és fellépünk. Sikerként könyveljük el, hogy következő három hónapban több mint negyven előadást tarthatunk – fejtette ki Velekei László. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában