Közönségtalálkozó

2022.02.25. 12:54

Sopronban mutatják be a Mindörökké-t, aminek története különös módon aktuálissá vált a pandémia miatt

A Mindörökké című film közönségtalálkozójára várják az érdeklődőket a Kultik Sopron – Elit moziban vasárnap 18 órakor. A bemutatón részt vesz Pálfi György rendező és a soproni származású Ubrankovics Júlia színésznő.

Papp Fanni

A Mindörökké című film szereplőgárdája a tallinni filmfesztiválon. Fotó: juliaubrankovics.com

A Mindörökké című filmet Tar Sándor „A mi utcánk” című novelláskötetében található „El, valahová” című novellája ihlette. A film az eredeti mű gondolatvilágát felhasználva a nem túl távoli jövő militarizált övezetében, Magyarországon játszódik. A látványt díjazták a tallinni nemzetközi bemutatón, emellett az is elismerésre méltó, hogy a film közvetlen állami támogatás nélkül készült el. 

 

– 2015-ben keresett meg Pálfi György a novellával, hogy mit gondolok a cselekményről és a szereplőiről. Megfogott engem is a történet, és még azon a nyáron gerillahadműveletként elkezdtük a forgatást – mondta el Ubrankovics Júlia. Hozzátette, Pálfi Györgynek szuper stábot sikerült összehoznia. A Mindörökké szereplőgárdáját erősítette Polgár Tamás, Érsek-Obádovics Mercédesz, Ubrankovics Júlia és Menszátor-Héresz Attila is. A film operatőre Dobos Tamás, a vágó Lemhényi Réka volt. 

 

– A Mindörökké nem egy államilag finanszírozott projekt volt. A forgatás végéhez közeledve kiürült a büdzsé. Befejeztük, amit tudtunk és azt gondoltuk, hogy hamarosan a hátralévő jeleneteket is felvehetjük. Végül minden szereplőt és alkotót másfelé vitt az élet. Öt évvel később beütött a pandémia, ami az életünket javában megváltoztatta. Ekkor hívott fel a rendező ismét, hogy fejezzük be szeptemberben a filmet – emlékezett vissza a színésznő. 

 

Olvasóinkat a forgatás pillanataiba is elkalauzolta Ubrankovics Júlia. 

– Az eredeti helyszín Pécs mellett egy kis faluban, Bátán volt. 2020-ban ide jöttünk vissza forgatni. Érdekes, mert ott olyan volt minden, mint 2015-ben. Mintha nem telt volna el öt év. Ezzel együtt szürreális volt, hogy a film cselekménye hirtelen bizarr módon aktuálissá vált a pandémia miatt – avatott be a színésznő. 

 

A film világpremierje a régió egyik legrangosabb filmfesztiválja, a Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt. Az alkotás a legjobb látványtervező díját nyerte el a nemzetközi zsűritől, amit Nyitra Anna látványtervező vett át Tallinnban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában