Ismert civilek alakítják az angol intézőt

2022.01.11. 18:39

Szerepcsere a Puskás musicalben

Nagy sikernek örvend a Puskás, a musical című darab a Győri Nemzeti Színházban is. A budapesti előadások mintájára Győrben is ismert, sporthoz köthető, civil emberek tűnnek fel a színpadon egy rövid jelenet erejéig. Az angol intéző szerepében láthatták már Csay Renáta kajakozót.

Simon Roberta

A Puskás musical egyik különlegessége, hogy minden előadás alkalmával más-más ismert civil bújik az angol intéző szerepébe. 

 

Színházkedvelő kajakozó

 

Csay Renáta győri kajakozó, hússzoros maratoni kajakvilágbajnok is nagyon örült a felkérésnek. Elmondta lapunknak, hogy igen testhezálló volt a szerep, szeret színházba járni.

 

– Az hittem, hogy ezzel a háromsoros szöveggel nem lesz gondom és könnyen el fogom tudni mondani majd a színpadon. Kívülről sokkal könnyebbnek tűnt, de amikor a színpadra kell lépni több száz ember elé, elfogja az embert az izgalom. Ez nálam sem volt másként. Teljesen más ott állni, mint otthon a tükör előtt gyakorolni. Jó élmény volt, nem bántam meg, hogy elfogadtam a felkérést. Mindenki nagyon kedves volt és segítőkész. A színészeknek még a darab közben is volt arra energiájuk, hogy engem nyugtassanak a színfalak mögött – fejtette ki a kajakozó, akinek korábban nem voltak színészi ambíciói, de úgy érzi, ha jönne újabb lehetőség, nem utasítaná vissza.

 

Az Aranycsapat közelről 

 

Mohay Gábor sportújságíró már két alkalommal is az angol intéző szerepébe bújhatott.

 

– Jóleső érzés volt a színpadon állni és elmondani az instrukciókat a Wembley Stadionban a mérkőzésre készülő magyar válogatottnak. Azt nem mondanám, hogy nem voltam lámpalázas – kezdte. – Életem első darabhoz köthető élménye a hetedik születésnapom után hat nappal esett meg. Akkoriban a családommal Sopronban a textilgyár gondnoki lakásában laktunk. A gyárból a délutános műszak alatt tucatnyian lógtak ki, és ott szorongták, izgulták végig a sokak életét meghatározó sportmérkőzést. Később a sportújságírói pályafutásom során az Aranycsapat több játékosával közeli személyes ismeretségbe kerültem – tette hozzá Mohay Gábor, aki Hidegkuti Nándort győri edzősége alatt ismerte meg. Kedvelte Lantos Mihályt, akivel Kisalföld-tudósítóként alakított ki szorosabb kapcsolatot. De jóban volt Puskás Öcsivel is, miután hazatért Madridból, és Czibor Zoltánra is emlékszik, aki Komáromból gyakran átjárt a győri meccsekre.

 

– Őket ismertem személyesen is, ezért volt felejthetetlen élmény a színpadon állni és ismét átélni hatvannyolc év történelmét. Jó érzés volt meghajolni az előadás végén, és együtt énekelni a „Győzni kell, az életünk árán” című dal refrénjét.

Mohay Gábor sportújságíró már kétszer is az angol intéző szerepébe bújhatott.

Játszott a Wembley-ben

 

Hajszán Gyula labdarúgó és edző több szállal is kötődik a darabhoz. A legendás balszélső jól ismerte Puskás Ferencet, és 1983-ban a londoni Wembley Stadionban az angolok ellen is játszott. Már lázasan készül az angol intéző szerepére, szombaton az ő alakításában mutatják be a musicalt.

 

– Szorgosan próbálok. Sajnos nem tudok angolul, mert a munkám miatt korábban németet tanultam, így kicsit döcögősebben megy a gyakorlás. Remélem, hogy nem lesz annyira lámpalázam, hogy még a nevemet is elfelejtem a színpadon. A lányom és a feleségem is jól beszél angolul, ők segítenek a kiejtésben. Korábban soha nem álltam színpadon, most fogok debütálni. Ki tudja, lehet, hogy olyan jól sikerül az alakítás, hogy további felkéréseim lesznek – mondta nevetve a legendás futballista.

Hajszán Gyula labdarúgó és edző több szállal is kötődik a darabhoz. A legendás balszélső jól ismerte Puskás Ferencet.

Forrás: Mirkó István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában