Személyes történeten alapul

2022.01.04. 14:29

Soproni moziban Az unoka

Az unoka című film premiervetítésére és közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket a Kultik Sopron – Elit moziban január 6-án 18 órakor. Itt lesz a film rendezője, az Oscar-díjas Deák Kristóf, Nina Kov társ-forgatókönyvíró, valamint a főszereplők, Blahó Gergő, Jordán Tamás és Jászberényi Gábor.

Bódvai Ildikó

Forrás: Rakó Alex

A napjainkban játszódó bosszútörténet kiindulási alapja az unokázós csalás. A lelketlen bűnözők éjjel rátelefonálnak idős áldozatukra azzal, hogy az unokájuk balesetet okozott, bajba került, de elrendezhetik az ügyet, ha egy nagyobb összeget átadnak az oda küldött személynek. A főhős egy szelíd, illedelmes fiú, akinek imádott nagyapja a bűnözők áldozatává vált. 
 

– A film az unoka visszavágásáról szól, aki kezébe veszi a dolgok irányítását – avat be a történetbe Deák Kristóf. A Mindenki című kisjátékfilmért Oscar-díjjal jutalmazott rendező első mozifilmjének alapját az adta, hogy saját nagyapját is becsapták az unokázós csalók. – Az ő esetében is úgy történt minden, mint az összes többi ilyen bűnügynél. Azért is akartam elkészíteni ezt a filmet, hogy megmutassam, mennyire egyszerű egy amúgy jó kedélyű, okos, kétdiplomás idős ember lába alól is kilökni a talajt. Ugyanakkor nem csupán a társadalmi problémával foglalkozik a film. Ez egy izgalmas, nyomozós thriller. A szívre és az agyra is hat az érzelmes, fordulatos történet, a néző izgul, hogy a főszereplővel együtt sikerüljön visszavágni a csalóknak, és a film az utolsó pillanatig tartogat meglepetéseket – mondja a rendező. 

Jordán Tamás, Deák Kristóf és Blahó Gergő a film budapesti díszbemutatóján. 
Forrás: Rakó Alex


 

– A szereplőválogatásnál fontos szempont volt, hogy az unoka hétköznapi hős legyen, akivel tud azonosulni a néző. Blahó Gergő erre kiválóan alkalmas, karaktere nagy fejlődési ívet fut be. Egy érzékeny, sérülékeny, „igazi” ember. A nagyapát Jordán Tamás alakítja, akinek nagy tisztelője vagyok, ráadásul a játékossága és a hihetetlen agya miatt emlékeztet is a saját nagypapámra – avat be a szereplőválasztásba Deák Kristóf. 

 

A főszereplők mellett több neves magyar színész is feltűnik a vásznon, mint például Pogány Judit, Hámori Ildikó, Tordai Teri, Mikó István és Papp János. Mindegyiküknek van legalább egy erős pillanata a filmben, és a végén, a „leszámolásnál” is fontos a szerepük. 
 

A filmbéli bűnözők vezetőjét a soproni születésű Jászberényi Gábor alakítja, akit a rendező rendkívül tehetséges filmszínésznek, egy igazi átváltozóművésznek tart. Úgy gondolja, a főszereplő méltó ellenfelét találta meg a személyében, aki félelmetes gonosszá tud válni úgy is, hogy csupán egy piti bűnözőt alakít. 

 

Jászberényi Gábor a film egyik jelenetében.
Forrás: Rakó Alex


 

A feszes, izgalmas történet igazi moziélményt ígér. Január 6-án, a film soproni bemutatóján és a közönségtalálkozón a három főszereplő mellett ott lesz a rendező, Deák Kristóf és felesége, Nina Kov is, aki a film társírója. Kristóf és Nina szívéhez igazán közel áll Sopron, hiszen Nina édesanyja soproni származású, és gyerekkorában ő is gyakran töltötte a nyarakat a Höfle nagyszülőknél és a nagynéniknél. 
 

Győrben január 15-én 18 órakor lesz közönségtalálkozóval egybekötött vetítés a Cinema Cityben, ahol a rendezőn és Blahó Gergőn kívül Pogány Judittal és a zeneszerzővel, Balázs Ádámmal is találkozhatnak a nézők. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában