Más, mint a közösségi média – győri középiskolások láthatták a Bánk Bánt

2022.01.28. 09:37

Fiatalokat hódított az Opera Expedíció Győrben

Győri középiskolások tekinthették meg a Bánk bánt a Győri Nemzeti Színházban, amelyet majd szombaton láthat a nagyközönség.

Gyurina Zsolt

Az Apor-sulis (b2-j) Tóközi Bernadett, Gábor Emma, Somfai Borka, Bakodi Marcell, Dömötör Bátor és Tóth Mihály a tanárnővel, Iván Gabriellával (b). Fotó: Huszár Gábor

  • Az Opera Expedíció az Erkel Színház által szervezett Opera Kaland nyomán a város gimnáziumainak nyújt lehetőséget a zenés színházzal, az operával való ismerkedésre.
  • Iván Gabriella tanárnő kezdeményezésére nyolc győri középiskola 592 tanulója ülhetett be a színház nézőterére és hallgathatta nemzeti operánkat, a bán szerepében a világhírű Molnár Leventével.

Opera Expedíció volt a színházban. A város középiskolásai még a szombati bemutató előtt láthatták a Vidnyánszky Attila rendezte Bánk bánt, a címszerepben Molnár Leventével. Az előadás előtt Zakariás Zalán, a győri színház művészeti vezetője köszöntötte a tanulókat, és felhívta a figyelmet: fontos megismerkedni az opera világával, mert ez a műfaj semmilyen más művészeti ághoz nem hasonlítható. Ahogy hangsúlyozta: az operának hatalmas ereje van, a Bánk bán pedig mélylélektani történet, amelyben párhuzam vonható a magyarságtudat és a főszereplő belső lelkivilága között. Az erős töltettel bíró, örök érvényű történetet 150 énekes, zenész, táncos adta elő. – Ez egy jó, következetes, pörgős előadás, bízom benne, hogy meglepte őket. Akinek a lelke kívánja a szépet, az megleli olyanban is, amit nem ismert korábban – mondta a művészeti vezető. Zakariás Zalán elmondta lapunknak, hogy a későbbiekben operabeavatókkal is készülnek, amelyek során egyórás, kortárs hangulatú előadásokkal, zenei részletekkel szeretnék meghódítani a tanulókat.

 

A diákok feszült figyelemmel ülték végig az előadást. Akiket megkérdeztünk, csak pozitívat mondtak. – Életemben először láttam operát, és tetszett. Viszonylag jól érthető volt a szöveg. Nagyon magával ragadó az előadás, biztos jövök még. Annyira más, mint amit a mai, közösségi médián szocializálódott fiatalok kapnak, és éppen attól jó, hogy eltérő – felelte érdeklődésünkre a diákok egyike, az Apor-iskolás Dömötör Bátor. – A díszlet, a szereplők öltözéke nagyon megfogott, és egyáltalán nem éreztem hosszúnak – ezt már Bakodi Marcell tette hozzá. Tóközi Bernadett pedig elárulta, hogy bár a szülei nem tájékozottak az opera világában, de fontosnak tartották, hogy mindenre nyitott legyen, így aztán velük többször látott már operát. Tóth Mihály még hozzáfűzte, hogy az előadás befogadásában sokat segített, hogy egész januárban ezzel foglalkoztak énekórán, a tanárnő alaposan felkészítette őket. Azt, hogy középiskolások meg- tekinthessék a Bánk bánt, az Apor-iskola ének-zene tanára és karnagya, kórusvezetője, Iván Gabriella kezdeményezte.

 

Nagy siker volt az Opera Expedíció – Akinek a lelke kívánja a szépet, az megleli olyanban is, amit nem ismert korábban, fogalmazta meg a művészeti vezető, Zakariás Zalán. Fotó: Huszár Gábor

– Iskolánkban a magas szintű oktatás mellett különösen fontosnak tartjuk a lelket formáló művészetekkel való élő találkozást, a művészeti nevelést. A színház felhívására a város szinte minden gimnáziuma örömmel csatlakozott – nyilatkozta Iván Gabriella. Kifejtette, hogy az ízlésformálásban, a kulturális értékek átörökítésében felértékelődik az iskola szerepe, a közvetítés során az élménypedagógia fontossága. A pedagógus felelőssége, hogy a korosztálynak megfelelő alkalmakat megtalálja, felkeltse az érdeklődését a klasszikus zene iránt, jelentette ki. Fokozottan igaz ez az opera műfajára, ami komplexebb, összművészeti műfaj, a befogadáshoz megkíván kulturális, zenei tapasztalatot, háttértudást. Nem elhanyagolható szempont, hogy ilyen nívós előadásban, énekesekkel, rendezésben találkozhatnak a fiatalok a színház élményével egy közösségi program keretében.

 

– A művészeti nevelés hozzásegít bennünket, hogy a bennünk rejlő embert sajátos módon lássuk és a katarzis élményén keresztül formáljuk, hiszen a műben rejlő érzések, mint a hazafiság, a felelősség, az áldozathozatal, a döntés képessége, a hűség, ma is aktuálisak. Bízom abban, hogy a gimnazistáknak ez egy út kezdete lesz, sikerül hagyományt teremteni, és végül értő közönségévé válnak ennek a műfajnak – hangsúlyozta Iván Gabriella. Kifejezte: öröm számára, hogy ehhez a kezdeményezéséhez partnerekre talált a Győri Nemzeti Színház vezetőiben, hiszen közös igény fogalmazódott meg a gimnáziumoknak szóló opera-előadás létrejöttével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában