Balett

2021.12.02. 22:42

Idén két Carmen-díj is gazdára talált Győrben

Több mint huszonöt éve támogatja a Győri Balett társulatát a művészetpártoló győri Solymosi házaspár, a Carmen-díj alapítói.

Simon Roberta

Velekei László, Marjai Lili Anna, Daichi Uematsu, Dr. Solymosi Péter

Forrás: Kisalföld

Fotó: Csapó Balázs

A Solydent Fogászati Rendelő megalapítói, dr. Solymosi Péter és felesége, dr. Solymosiné dr. Kiss Ilona megalakulása óta figyelemmel kísérik a Győri Balettet, csodálói és hűséges nézői a társulatnak.

Már negyed évtizede szponzorai a az együttesnek, azóta a táncművészek fogászati kezelését is végzik.

A házaspár a Carmen című balett hatására Carmen étteremnek nevezte el családi vállalkozásukat, és létrehozták a Carmen-díjat, amelyet minden évben az arra legméltóbb győri táncosnak ítél oda a Győri Balett társulata.

A pénzjutalom mellé Eöry Emil Táncosnő című szobrának kis másolatát kapják a díjazottak. Tavaly a pandémia miatt elmaradt a díjkiosztó, így idén két táncos vehette át az elismerést, amit csütörtökön a Győri Balett The Waves és a Mimi előadása után adtak át.

A Carmen-díjat 2020-ban Marjai Lili Annának, 2021-ben pedig Daichi Uematsunak ítélték oda.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában