4 darab az új évben

2022.01.01. 00:36

Hírcsokor a soproni színházból - A padlással zárul, az És mégis élünkkel indul az év

A Soproni Petőfi Színház társulata A padlás című, kirobbanó sikerű és erejű produkcióval búcsúzik az óévtől. Az új évet pedig az És mégis élünk táncelőadás zenéjével köszönti a társulat, de javában készülnek már a januári bemutatókra is.

kisalfold.hu

A padlás előadással búcsúzott az évtől a Soproni Petőfi Színház társulata december 31-én, Pataki András rendezésében. A zenekaros, emlékezetes hangzásvilág, a színészek magas szintű teljesítménye, a legendás történet, a slágerré vált dalok kicsikre és nagyokra egyaránt hatottak eddig is. A stáb készül, hogy újra kinyissa a Varázskönyvet. 
 

Pataki András szerint a mesébe ágyazott mű talán egyik leglényegesebb üzenete, hogy materiális közegben is létezik a transzcendens világ a szellemekkel együtt, a gonosztevők lélekben megjavíthatók és van élet a halál után. S ez egy olyan korszakban is így volt, amikor a kilátástalanság érzése és a nyugati szabadság iránti vágy mellett az égi világba vetett hit segítette az embereket. 

 

A hagyományos újévi koncerten a társulat az És mégis élünk táncelőadás zenéjét adja elő a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar hattagú kórussal kiegészülve január 1-jén este hat órakor. A 80 perces szimfonikus művet Szarka Gyula zeneszerző írta, aki most játszik is az ünnepi hangversenyen. A műsort Oberfrank Péter vezényli majd. 

 

– Játszunk jelenleg A padlás előadásban, a Sopron Balettel mutattuk be tavaly a Stabat Matert, s remek lehetőség számunkra a Somogyváry-műben való részvétel. Oberfrank Péter zenei vezető, karmester, Liszt-díjas érdemes művész irányításával összesen 23 zenésszel játsszuk Szarka Gyula szerzeményét, minden egyes előadáson élőben. Ezenkívül az év első napján önállóan is bemutatjuk a művet a hagyományos újévi koncertünkön. Ez a dátum szintén szimbolikus a jubileumi népszavazás szempontjából, hiszen a várost és a környékbeli falvakat az antant képviselői hivatalosan 1922. január 1-jén adták át Magyarországnak – mondta Kóczán Péter, a zenekar művészeti vezetője. 
 

A következő esztendőben ismét várja a közönséget a társulat, amikor is megtekinthető lesz négy darab a műsoron: az És mégis élünk táncmű, az Emigránsok színjáték, az István király tragédia és A padlás félig mese, félig musical szerepel a Soproni Petőfi Színház januári kínálatában. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában