fesztiválszezon

2021.08.18. 21:41

Úton önmagad felé – újra itt az Everness Fesztivál

Augusztus végén nyitja kapuit az Everness Fesztivál, hazánk legnagyobb önismereti rendezvénye. A Balaton-parti eseményen ezúttal is az önmagunk felé vezető módszerek és élmények kapják a főszerepet – a szervezők hét színpadon, öt napon keresztül jóga-és táncfoglalkozásokkal, előadásokkal, meditációkkal, workshopokkal és koncertekkel várják a közönséget.

kisalfold.hu

07.22

- Idén több újítással is készülünk – mondja Klein-Szőke Viktória programgazgató. – Egyrészt fontos volt számunka, hogy az elmúlt év nehézségeit átérezve elsősorban a hazai előadókat támogassuk, így a mostani programban jórészt ők szerepelnek. Másrészt a fesztivál maga is új helyszínt kapott: a sóstói kemping egy nagyon árnyas, családias, bensőséges terület, úgy hiszem, kiváló lehetőségeket kínál az elmélyülésre, ahogy a szórakozásra is. Ami a programot illeti, ezúttal kiemelt figyelmet szenteltünk az általunk Határterületeknek nevezett sorozatra, ami egy öt napon át tartó, változó témákról szóló kerekasztal beszélgetés. Fontosnak érezzük, hogy ahogy az életben, úgy a programban is megjelenítsük, hogy például a spiritualitás, a pszichológia vagy akár a kvantumfizika által vázolt világkép sok hasonlóságot mutat, így egy komplexebb módon tekinthetünk mindarra, ami körülvesz minket.

A fesztivál mozgás-színpadairól idén sem hiányozhatnak Sőtér Saci NIA foglalkozásai, de lesz Ecstatic Dance, transztánc, Haka Zám Zolival, Tai-Chi Szommer Gabriellával és táncmeditáció is Dömény Katával. Hatha jógát tart Lőrincz Imre, jógát gongfürdővel Ládonyi Bori, Acro jógát Németh Eszter. A hangterápiás térben fellép többek között Karacs Ildi, a Deep Soundjourney és Ábrahám Beáta.

Az Everness Online Akadémia előadói színpadán is számtalan különféle programmal találkozhatnak a látogatók. A kvantumfizika és a tudatos teremtés kapcsolatáról mesél majd Kiss Balázs Kunó, az önazonosságról és a tiszta kommunikációról Budai Gergely, a misztikus képességekről Egedi-Kovács Melinda, a bölcs, modern nő párkapcsolatáról Tari Valéria. Balogh Otto Buddha üzenetének 21.századi formája – Byron Katie 4 kérdése címmel tart előadást, míg Kereszty Andrástól a tudatos férfi útjáról tudhatnak meg többet az érdeklődők.

A fesztivál izgalmas területe az Intimitás Színpad. Itt és a Tudatos Szex sátorban a tudatos és szakrális szexualitással kapcsolatban szerezhetnek a látogatók mélyebb ismereteket. Karafiáth Balázs bemutatja, hogyan segíthet a mindfullness a párkapcsolatban a harctérből a fejlődés terét megteremteni. Dr Perintfalvi Rita a spirituális abúzus felismeréséről és az ellene való védekezésről beszél majd. Vadre Balázstól az európai kink scénáról hallhatunk, Tóth Márton pedig elmeséli, hogy milyen az élet egy 25 fős kaliforniai poliamor közösségben. A Tudatos Szex Alapítvány előadói pedig a szexualitással kapcsolatos legújabb kutatásokkal frissítik a közönség tudását.

A zenei színpadokon fellép a Pachamama Band világzenei szövetsége, a különböző tradíciók világát elegyítő Gaia Tree, a Kirtan Jam, a Vágtázó Csodaszarvas és a Lanou zenekar. Régi ismerősként zenél majd a közönségnek a Samsara Boulevard és a Karma Pema Dorja Ölvedi Gáborral. Rituális táncörvénnyel készül a Holddalanap, egyszerre ősi és időtlen hangzásvilágával belső utazásra hív az Earthjam, illetve sprituális drum & bass zenét játszik majd a Tosoda Project.

Everness Fesztivál időpont: 2021. augusztus 25-30.

Helyszín: Balaton, Siófok-Sóstó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában