Gyerekprogram

2021.06.16. 14:45

A Maszkabál mesehősei a táncfesztiválon Győrben – fotók

A 16. Magyar Táncfesztivál és a 6. Gyermek Táncfesztivál programjának nyitóeseménye volt tegnap Gryllus Vilmos–Győri Balett Maszkabál című gyermekelőadása a győri Apátúr-ház udvarán. A legkisebbeknek ajánlott darabban Gryllus Vilmos klasszikussá vált gyerekdalalbumának hősei jelentek meg, szórakoztatva a kicsiket és felidézve szüleik gyerekkorát. Az előadáson a népszerű dalok szerzője válaszolt lapunk kérdéseire.

kisalfold.hu

Fotó: NAGYGABOR

A Győri Balett egy évvel ezelőtt hozta létre a „TánciTánci” babatáncszínházi programot, amely előadásokkal és foglalkozásokkal célozza meg a 6 év alatti korosztályt. Ennek keretében mutatták be az új előadást.

– Édesanyám ismertetett meg a Maszkabál zenéjével, majd én is megmutattam a kislányomnak – mondta Velekei László, a Győri Balett igazgatója, a darab koreográfusa. – A muzsika azonnal megszólítja a gyerekeket, így azt kell mondanom, nem volt túl nehéz színpadra vinni. A daloknak ráadásul van kezdőpontjuk és történetükkel megérkeznek valahová, így értelmezésük könnyű, szinte vezetik a kicsiket. A zenei albumnak mintegy hetven százalékát használtuk fel a darab során, és reméljük, a táncos verziót is hasonlóan megszeretik a gyerekek, mint ahogyan Gryllus Vilmos muzsikáját.

Csepi Alexandra, a darab dramaturgja elmondta: tavaly év végén Velekei Lászlóval fogalmaztak meg egy levelet Gryllus Vilmosnak, amelyben leírták a táncos feldolgozás alaptörténetét és kérték, hogy támogassa a darab megszületését. A zeneszerzőnek nagyon tetszett az ötlet és örömmel egyezett bele a színpadra állításába.

 

Gryllus Vilmossal, aki ellátogatott az előadás győri premierjére, a kezdés előtt válthattunk pár szót.

– Nagy örömmel tettem eleget a meghívásnak és kíváncsian várom a balettet – mondta csillogó szemmel a zeneszerző, muzsikus. – A Maszkabál album 2002-ben készült, így tehát az a generáció nőtt fel rajta, amelyik ma a kisgyermekét hozta el az előadásra. Korábban rajzfilm készült belőle és őszintén szólva nagyon el tudom képzelni táncos formában is.

A zeneszerző megjegyezte, hogy a dalokban szereplő karakterek elég erősek, így a gyerekek könnyen beazonosítják, megkedvelik őket.

– Külön öröm számomra, hogy hús-vér gyerekek között élvezhetem az előadást, és a mai napig vagyok annyira hiú, hogy szeressem a darab végi „Vilmos, köszi, jó volt!” bekia- bálásokat. A hosszú kényszerpihenő után gyereknapon léptem föl először óvodákban, zenélek a Kalákával és külön is. Ez a nyár nekem nem a pihenésről, sokkal inkább a fellépésekről fog szólni. De hát, eleget „henyéltem” eddig.

A darabot az első előadáson Gyurmánczi Diána Harangozó-díjas, Matuza Adrienn, Tatiana Shipilova, Tüű Barbara, Sebestyén Bálint Harangozó-díjas és Téglás Bánk táncolták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában