2025.07.05. 19:40
Győrkőcfesztivál szülői szemmel: ezért hozzák el évről évre a gyerekeiket
Immár tizennyolcadik éve, hogy minden év júliusában három napra életre kel a győri belváros. A macskaköveken apró talpak pattognak, gyerekkacaj tölti meg a szűk utcákat. A forgatagban szülőket kérdeztünk a Győrkőcfesztiválról.
– A kislányom nagyon szeret kézműveskedni, így ő az agyagozást választotta – tudtuk meg a háromgyermekes édesanyától, Koncz Nórától, aki lányával a Bécsi kapu téren felállított, árnyékot adó sátrak alatt kapcsolódott ki a Győrkőcfesztivál második napján.

Fotó: Csapó Balázs
A belváros több pontján különböző játékok várják a gyerekeket a Győrkőcfesztiválon, a Bécsi kapu téren a kézműves szekció kapott helyet. A kicsik kipróbálhatják például a tésztakészítést, a kavicsfestészetet, vagy barkácsolhatnak álomfogót.
– A nyugodtabb programokat szeretjük, ezért választottuk a kézműveskedést. A Radó-szigeten is jártunk, ahol gólyalábas előadást nézhettünk meg, nagyon tetszett nekünk – tette hozzá Koncz Nóra.
Ennyibe kerül enni, inni a Győrkőcfesztiválon – részletes árakkal
Körbeszaladtunk, hogy megnézzük, mennyire kell nagyra nyitniuk a szülőknek a pénztárcájukat. Mennyibe kerül egy kétéves gyerek nagyságú vattacukor? Mennyit kérnek a többszínű jégkásáért? A Győrkőcfesztivál összes programja díjmentes, cikkünkben az ételek és italok árait közöljük. Kattintson a kiemelt szavakra a konkrét árakért!
A Radó-szigeten találkoztunk Bella Violettával és ötéves kisfiával, Sebivel, aki nagy rajongója a bábelőadásoknak.
– Minden évben részt veszünk a kisfiammal a Győrkőcfesztiválon, nem is megyünk másik helyszínre, csak a Radóra. Sebi nagyon szereti a bábosokat. A lovagi torna annyira lekötötte, hogy legalább húsz percig gyakorolt a golyólövő állomáson. Szerettünk volna Varró Dániel költővel dedikáltatni a rendezvényen, de véletlenül egy Lackfi János-kötetet hoztunk magunkkal – árulta el derűsen az édesanya.

Fotó: Cseh Róbert
– Milyen jó is az, amikor gyermekbirodalommá alakul a győri belváros! Temérdek ingyenes, minőségi program hívogatja a családokat évről évre. Minden évben megtaláljuk, amit szeretnénk: kortárs írókat, kézműves foglalkozásokat, múltbélinek ható fajátékokat, bábszínházi előadásokat, koncerteket – foglalta össze kérdésünkre Gecsei Ádám, aki feleségével két kicsi gyermeküket hozták el a győri forgatagba.

Fotó: Csapó Balázs
A jelenleg is zajló Győrkőcfesztivál programja korábbi cikkünkből érhető el, kattintson a kiemelt szavakra.