2025.06.21. 20:49
Testvértelepülési találkozó a mosonszolnoki falunapon, elismerték a korábbi polgármestert - fotók
„Összetartozunk” címmel szerveztek testvértelepülési találkozóval egybekötött falunapot Mosonszolnokon. Díszpolgári címmel elismerték Török Sándor korábbi faluvezető közösségépítő munkáját is. Testvértelepülésként Szimőt látták vendégül a rendezvényen, ahol este többek között az Irigy Hónaljmirigy koncertezett.
Kultúra és gasztronómia az összetartozás jegyében Mosonszolnok és Szímő között „Összetartozunk” címmel egy Interreg projekt keretében a mosonszolnoki falunap keretében testvértelepülési találkozót szerveztek, ahová a felvidéki Szimő képviseletében is ellátogatott egy delegáció.

Testvértelepülési találkozó a falunapon
A községháza melletti téren falunapra gyűltek össze szombaton Mosonszolnokon. Főzőversenyt is hirdettek, melyen a helyi civil szervezetek mellett a szimői vendégek is főztek. Míg utóbbiak marhagulyással készültek, lehetett még tépett húst, szarvas- és birkapörköltet, sült bárányt, pulykát és csirkét is kóstolni.
A rendezvényen bemutatkozott Mosonszolnok és Szimő képviselő testülete, és együttműködési megállapodást írtak alá: kulturális, hagyományőrző, természetvédelmi témákban is együttműködnek.
A délután folyamán a testvértelepülés és környező települések amatőr csoportjai szórakoztatták az egybegyűlteket. Annak is szép hagyománya van, hogy a falunap keretében köszöntik az eredményes sportolókat, tanulókat, civil díjazottakat: pénzjutalomban is részesültek, Bódi István polgármester támogatásával.
Mosonszolnoki falunap és találkozó
Fotók: Kerekes IstvánElismerés az egykori polgármesternek
Több mint negyed évszázadon át irányította Mosonszolnokot Török Sándor. Az új képviselő-testület díszpolgári címmel ismerte el munkáját. A felszólalók, köztük Bódi István jelenlegi faluvezető, Pribránszki György korábbi alpolgármester, Gálné dr. Takács Eszter jegyző megköszönte az egykori polgármester közösségépítő munkáját. Mint méltatásában elhangzott, számára a polgármesterség nemcsak egy munkakör volt, hanem egy teljes embert kívánó hivatás. Példát mutatott a jövő nemzedékeinek, hogyan kell egy közösséget szolgálni.
– Török Sándor 26 éven keresztül vezette szívvel-lélekkel, elkötelezetten a települést, hozzájárulva, hogy ma egy élhető, fejlődő faluban élhetünk – mondott köszönetet Bódi István.
Török Sándor meghatódva vette át a díszpolgári címet és az ajándékokat. Kiemelte: 1998-ban többszöri bíztatásra vállalta el, hogy indul polgármesterjelöltként. Mosonmagyaróváron született, Győrben érettségizett, a magyaróvári karon szerzett agrármérnöki oklevelet. Mosonszolnoki felesége révén került a településre, s dolgozott a Lajta-Hanságnál helyben polgármesterré választásáig. Tavaly adta át a faluvezetői széket utódjának.
Az est folyamán az Irigy Hónaljmirigy szórakoztatta még a közönséget.