Nyugdíjasok

2025.06.20. 12:30

Sikeres tavaszt zárt az Északi Szomszédok

Az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet büszkén tekint vissza az elmúlt év eredményeire.

A szövetkezet havonta több mint 1000 nyugdíjas számára biztosít munkalehetőséget, és emellett rendszeresen szervezi a közösségépítő Szomszédok Klub eseményeit. Tavaly, amikor elindították a Szomszédok Klub programját, azt remélték, hogy sikerül egy igazi közösséget teremteni – olyat, ahol a tagok összetartanak, aktívak maradnak, és megőrzik jókedvüket. Most, egy évvel később, csaknem 900 résztvevő és harminc változatos program után nyugodtan állíthatják: elérték a céljukat. A közösség nemcsak létrejött, hanem folyamatosan fejlődik, és valóban öröm részese lenni.

További információ a weboldalukon: www.szomszedok.eu

Május 29-én, a királynék városában, több mint 100 nyugdíjas gyűlt össze öt különböző megyéből, hogy egy emlékezetes séta, közös piknik és ajándéksorsolás keretében ünnepelje meg a közösség eddigi sikereit. A programot a Veszprémi Vár történelmi falai között vezetett túra nyitotta meg, majd egy festői függőkertben került sor a piknikre, ahol friss pogácsa és kávé mellett telt a délután – vidám beszélgetésekkel, nevetéssel és jókedvvel. A napot ajándéksorsolás zárta, amelyen azok vehettek részt, akik a tavaszi sorozat legalább három eseményén is jelen voltak.

A veszprémi záróesemény csupán egy állomása volt a klub rendkívül aktív tavaszi időszakának. A Szomszédok Klub az elmúlt két hónapban bejárta Budapestet, Győrt, Tatabányát, Szombathelyt, Székesfehérvárt, Pápát és a Balaton környékét is. A programok között szerepelt nyugdíjas jóga, irodalmi túra, tárlatvezetések, filmvetítések, informatikaoktatás, múzeumlátogatások és könnyed séták – minden, ami feltölt, megmozgat és közösséget teremt. Az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet szeretettel várja a nyugdíjas érdeklődőket mind munkavállalásra, mind közösségi programokra. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában