Kosi Kak nem habozott

2025.06.06. 09:14

Életcélja: segíteni a rászorulókon – Osztrák férfi támogatta a lakókocsiban élő győri családot

Segíteni jó – mondják. Az azonban, aki maga is megtapasztalta a nélkülözést, még inkább szeretne segíteni. Cikkünk nyomán sokan megmozdultak.

Lapunk alapítványa, a Jóakarat hídja nemrégen egy szorgalmas, a családjáért, három gyönyörű gyermekéért erőn felül dolgozó fiatalasszonynak tudott segíteni. A nevelőotthonban felnevelkedett Csigi Virág Anett nemrégen tudott hitelre megvásárolni egy győri zártkerti ingatlant, ahol egy lakókocsiban élnek. A berendezésekhez, gyerekruhákhoz kértek segítséget. Alapítványunk anyagi támogatást vitt, amiről olvasóinkat is tájékoztattuk. 

segíteni
Cikkünket olvasva Kosi Kak is segíteni szeretett volna.
Fotó: Csapó Balázs

A cikk olvasása után volt olyan nagypapa, aki azért hívott bennünket, hogy vinne ruhákat a gyerekeknek, szerette volna tudni a méreteket. Más, mint például Kosi Kak fogta magát, elment Virágékhoz és megkérdezte, mire volna szüksége.

Egy autó és egy utánfutó is órák alatt megtelt Kosi Kak felhívására.
Egy autó és egy utánfutó is órák alatt megtelt Kosi Kak felhívására.
Fotó: Csapó Balázs

– Az interneten láttam a Kisalföld cikkét, amelyben megírták a család helyzetét. Elmentem azonnal és megkérdeztem, mire van szükségük. Szerencsére sok ismerősöm van, akik segítettek nekem. Mindenki hozott valamit – mondta el lapunknak, amikor egy megrakott utánfutóval megérkezett Virágék portájára. Nagy volt az öröm, ahogy egymás után kerültek le a kincsek az autóról. Érkezett konyhabútor, mosógép, hősugárzó, gyerek és felnőtt ruha, de tartós élelmiszer, hús is és természetesen a gyereknek játék, amit csillogó szemmel segítettek lepakolni. 

Egy autó és egy utánfutó is órák alatt megtelt Kosi Kak felhívására.
Egy autó és egy utánfutó is órák alatt megtelt Kosi Kak felhívására.
Fotó: Csapó Balázs

Elmondta, hogy nem ez volt az utolsó útja. Örömmel jön máskor is, és hoz, olyan dolgokat, amire szüksége van a családnak. Jó tudni, hogy Markszné Koncz Zsuzsanna, a Hétköznapok Angyalai Alapítvány elnökén kívül, másra is számíthat a fiatal édesanya.

Kosi Kak életcélja segíteni a rászorulókon

Kosi Kak nem először mozdult azonnal egy szívszorító történet hallatán. A fiatalember a háború dúlta Kambodzsából került Ausztriába, jelenleg Mosonmagyaróváron él. Nehéz gyermek­évei miatt életcéljának tartja, hogy rászorulókon segítsen. 2021-ben lapunk mesélte el a történetét.

"Szülőhazámban háború dúlt. Szüleimmel és testvéremmel nagy szegénységben éltünk. Amikor súlyosan megbetegedtem, segítségre szorultunk. Ekkor találkoztunk egy francia házaspárral. Ők vállalták, hogy fizetik gyógyíttatásom költségeit, a szüleimmel pedig négyéves koromban átjöhettünk Európába, cserébe viszont a testvéremet nekik kellett adnunk, ők nevelték fel Párizsban. Ma már felnőtt, tizennyolc éves kora után találkozhattunk, jelenleg Oslóban él, tartjuk a kapcsolatot – mesél hányatott gyermekkoráról Kosi Kak." 

Fotó: Csapó Balázs

A fiatalember az autózásnak él, és annak, hogy a rászorulókon segítsen. Mint mondja, 2008 óta ha hírt hall egy elesettről, máris ott terem. Megkeresi ismerőseit, barátait, majd az összeszedett támogatással felkeresik a rászorulót. Most is így tett, s rövid idő alatt összejött a rakomány.

Ha Ön is segíteni szeretné a családot, hogy a körülményeiken javítani tudjanak, ezen a számlaszámon teheti meg: Raiffeisen Bank 12096736-01880915-00100007
Virág és családja célja, hogy a sashegyi telken legalább egyszobás épületet tudjanak kialakítani a gyerekeknek, ehhez is várják a felajánlásokat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában