2025.06.18. 11:11
Zűrös ház - Bezárhatják a révfalusi munkásszállót
Eldobált alkoholos üvegek, zacskók, vasdarabok, kilyukadt focilabdák és szemét szerte a környéken, a szomszédos házak udvarában. Ezekkel is keserítik szomszédaik életét a Zólyom utcai ingatlanban, kvázi egy révfalusi munkásszállón lakók. A Villa Dolce Vita miatt helyzetről korábban már írtunk: a lényeg, hogy a csendes Révfaluban, a családi házak közepette található telken több ingatlan is áll, ezek pedig mintegy átmeneti szállóként üzemelnek, olykor félszáz ott élővel. Most újra beszéltünk a szomszédokkal a fejleményekről.
Kezdjük azzal, hogy a Zólyom utcai munkásszálló környezetében a helyzet nem változott: szomszédok elmondása szerint az ott lakók folyamatosan veszekednek egymással, gyakoriak a hangoskodások, a rendőröket is sokszor kell kihívni. A révfalusi munkásszállóról információink szerint nemrégiben egy rendőrségi kisbusz két nőt és 5-6, minden bizonnyal lopott elektromos rollert szállított el. Természetesen a lakók között vannak békés természetű, rendes életvitelűek is, mondták el nekünk a környéken élők, de azok amint lehet, elmenekülnek, hiszen volt olyan, egy afgán diákot kétmillió forint értékben loptak meg, elvitték a szobájából például a laptopját.

Révfalusi munkásszálló: Szálláshely kiadás vagy bérbeadás?
A révfalusi polgárok még tavaly az ügyben petíciót írtak a polgármesteri hivatalnak, ezt 56 család írta alá). Most jó hírt kaptak. A Kisalföld birtokába jutott dokumentumban az szerepel, hogy a győri polgármesteri hivatal hatósági főosztálya április 17-i határozatával a helyszíni szemle és a meghallgatott tanúk, valamint a tulajdonos nyilatkozata alapján megállapította, hogy a Zólyom utcában folytatott ingatlan-bérbeadás szálláshely szolgáltatási tevékenységnek minősül, amely jogtalan, ezért azonnal hatállyal megtiltja, a tulajdonost pedig figyelmeztetésben részesíti. Ő erre fellebbezett, mondván, nem szálláshelyként működik a nevezetes Dolce Vita, hanem bérbeadásra szolgálnak a lakások.
A bérbeadás esetében általában kizárólag hosszú távú albérleti szerződéssel bérelhető szobákról van szó, míg a szálláshely kiadásnál rövid távú kiadás is szóba jöhet. A szomszédok szerint a tulajdonos akár két hétre is kiadja a helyiségeket, kaució nélkül, sőt, elmondása szerint akár hetven embernek is tudna szállást adni.
Egyelőre mindenki várja a kormányhivatal válaszát. A szomszédok abban bíznak, precedensértékű lehet egy másik, kísértetiesen hasonló ügy 2023-ból Budapestről, amelyben végül a szomszédok nyertek a szállásadóval szemben.
Kérdéseinket elküldtük a polgármesteri hivatalnak, és kerestük az ingatlan bérbeadóját, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.
Veszekedések, hangoskodások, verekedések
Ahogy februárban megírtuk, a rendőrség a Kisalföldnek küldött válaszában azt írta: az ingatlan adataik alapján szállóként/munkásszállóként működik. Tavaly a megjelölt címről és környékéről hozzájuk 69 állampolgári bejelentés érkezett. A legtöbbször birtokháborítás miatt (főbérlő – albérlő közötti nézeteltérések, elszámolások, kiköltözéssel kapcsolatos problémák) kérték az egyenruhások segítségét, de vagyon elleni bűncselekményekről (lopások, betörések, rongálások) is érkeztek bejelentések. Petárdázásról, tűzgyújtásról, de a szállóban tartózkodó körözött személyekről is tudomást szereztek a rendőrök. Gyakorta kértek segítséget veszekedések, hangoskodások, verekedések miatt.
Hozzátették, hogy a rendőrség az állampolgári bejelentéseket követően minden esetben megtette – és a jövőben is megteszi – a szükséges intézkedéseket.
Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a Kisalföld megkeresésére közölte: az ingatlan bérbeadásával kapcsolatban érkezett újabb közérdekű bejelentés alapján a Polgármesteri Hivatal ismételten megvizsgálta az ingatlan bérbeadása jellegének minősítését. A vizsgálat megállapításai alapján hozott döntésünk ellen fellebbezést nyújtottak be, így az nem vált véglegessé.