2025.06.07. 20:47
Tízezer rétessel várták a vendégeket a II. győrújfalui rétesfesztiválon - XXL galéria
El tudják képzelni, hogy mennyi tésztát kellett kinyújtani ahhoz, hogy több mint 10 ezer rétessel tudják várni a vendégeket a II. győrújfalui rétesfesztiválon? Elképzelhetetlen lenne ezt egy embernek megcsinálni, de mivel összefogtak a falu civil szervezeti és háziasszonyai, semmi sem lehetetlen, megcsinálták. Rétes volt mindenhol.
A győrújfalui program tavaly olyan sikeres volt, hogy az ideire már messzeföldről is jöttek vendégek. Öröm volt nézni, hogy biciklis csapatok hada ejtette útba a rétesfesztivált, hogy megnézzék, hogy készül a rétes.

Fotó: Krizsán Csaba
Rétes bőséggel
Az első fesztiválon még nem volt annyi rétes, mint amennyi elfogyott volna, így az idén megötszörözték a mennyiséget. – Nagyon lelkese volt mindenki, sütöttek rétest az egyesületek, különféle csoportok, de a háziasszonyok is. A falu a káposztasavanyításról híres, ezért kedvelt a káposztás rétes. A káposzta még az őszi káposztafesztiválon újból előkerül – tudtuk meg Folkmayer Szimonetta polgármestertől, aki azt is elmondta, hogy ilyen szintű települési összefogást még nem tapasztalt. Nagyon hálás, hogy a helyiek kézjegyét látja mindenhol. Meggyőződése, hogy az ilyen és ehhez hasonló rendezvények hozzák össze az itt élőket akár régen itt élnek, akár újonnan jöttek, mert a közös gondolkodás közös értéket teremt.
Az esemény legjobb pillanatai:
Második alkalommal rendeztek rétesfesztivált Győrújfalun
Fotók: Krizsán Csaba– Ha az ember azt mondja, hogy újfalusi, a mögött van egy életérzés, és azt szerettük volna ha a szomszéd településeken is látnák ezt, de elkezdtünk egy nagyon szoros alsó-szigetközi együttműködést Újfalutól egészen Dunaszentpálig – jegyezte meg a polgármester.
A nap folyamán változatos családbarát programok voltak, a szülők is ki tudtak kapcsolódni. Úgy sikerült kialakítani a fesztivál helyszínét, hogy a kisebbeknek is volt nyugodt, pihenésre és játékra megfelelő terük, de a felnőttek is megtalálták a maguk szórakozását. Hihetetlen jó érzés volt látni a sok fiatalt, rengeteg gyereket, a kényelmes, ráérős beszélgetős csoportokat.

Fotó: Krizsán Csaba
A nap folyamán aztán Sajgó Melinda és Ica néni megmutatta, hogyan is készül hagyományos módon a rétes.
- Először is kidolgozták a tésztát,
- majd pihentették,
- aztán jött a nyújtás.
- Ha hiszik, ha nem, nem szakadt, sőt még egyszer akkora asztalt is be tudtak volna vele teríteni, olyan rugalmas volt a tészta.
- Aztán tejföllel megkenték,
- megszórták a töltelékkel, majd kis zsemlemorzsával,
- majd feltekerték és úgy tették a tepsibe, bár a műsorvezető nem hitte el, hogy az hatalmas tekercs belefér a tepsibe, bizony az asszonyok szakavatott mozdulatokkal beletekerték, megkenték ismét tejföllel, aztán vitték a kemencébe.

Fotó: Krizsán Csaba
A speciális káposztás mellett persze volt túrós, meggyes, mákos, szilvás-mákos, kapros-túrós és még felsorolni is nehéz lenne. Ha valaki azt gondolná, hogy csak a helyszínen fogyott, az nagyon téved, sokan csomagban vitték haza a kincset az otthoniaknak.

Fotó: Krizsán Csaba