2025.06.20. 11:27
Néptáncosok foglalták el a falut, megtartották a negyedik kónyi találkozót - fotó
Néptáncos találkozón ünnepelt, ma már viszont új közösségi házának felújítására koncentrál a Kónyi Hagyomány- őrző és Kulturális Egyesület. Még idén be szeretnék fejezni a rekonstrukciót a néptánc együttes tagjai.
A vármegye egyik legjelentősebb, de a térségben mindenképpen az egyik legfontosabb néptáncos találkozója ma már a kónyi. A közelmúltban negyedszer szervezte meg az eseményt a helyi kulturális és hagyományőrző egyesület. A rendezvényre nemcsak a vármegyéből, de azon kívülről, sőt, külföldről is érkeztek néptánc csoportok. Az ünneplés után az egyesület tagjai már a dolgos hétköznapokra koncentrálnak, hiszen idén be szeretnék fejezni közösségi házuk felújítását.

Néptánc Kónyban, találkoztak a csoportok
Kiss Miklós, az egyesület elnöke elmondta: a fellépő csoportok között voltak, amelyek először jártak Kónyban, de voltak visszatérők is, és nagyon örülnek, hogy már egészen távolról is jöttek vendégeik a találkozóra.
– Az egész falut „elfoglaljuk” ilyenkor, szinte minden közintézményben táncosok vannak, és bár szívesen fogadnánk még csoportokat, fizikai korlátaink nem teszik lehetővé – tette hozzá. – Akik viszont velük voltak, nagyon jól érezték magukat, ahogy remélem, a közönség is így volt vele. A színpadon a hazai táncok színes kavalkádját mutatták be az együttesek, mi pedig hagyományosan új produkcióval készültünk, a magyarbődi koreográfiánkat mutattuk be. Ehhez pályázati támogatással egy új viseletet is tudtunk vásárolni, így a lányaink már gyönyörű, új ruhájukban pompáztak. Nagy sikere volt az országosan is népszerű Tárkány Művek zenekar koncertjének, illetve az azt követő táncház szintén osztatlan sikert aratott.
Kiss Miklós a terveikről kifejtette: a Magyar Falu Programban sikeresen pályáztak közösségi házuk felújításához. A támogatással – számításaik szerint – be tudják fejezni az épület rendbetételét. A szükséges anyagokat megvásárolták, már „csak” dolgozni kell a házon. Mivel a munkálatokból a tagság is kiveszi részét, az év hátralévő felében erre koncentrálnak, és a fellépéseket kicsit visszaszorítják.