2025.06.20. 15:47
Köztársasági elnök a jogászság megerősítését célzó országos kezdeményezés élén - fotók
A magyar vidék szellemi erejére és közösségi kohéziójára épít az a szakmai programsorozat, amely a köztársasági elnök kezdeményezésére indult útjára. A vidéki jogászság és értelmiség nemzetmegtartó szerepét hangsúlyozó rendezvény második állomása a Nyugat-Dunántúl három megyéjét – Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala – érintette. Helyszíne pedig Nagycenk történelmi helyszíne, a Széchenyi-kastély volt a köztársasági elnök részvételével.
- Sulyok Tamás párbeszédre hívta a jogászokat
- A rendezvénysorozat első állomása Szentes volt
A köztársasági elnök által életre hívott szakmai párbeszédet ösztönző országos kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a vidéki értelmiség – különösen a jogásztársadalom – nélkülözhetetlen szerepére a nemzeti identitás, a közösségi stabilitás és az igazságszolgáltatás fenntartásában. A rendezvénysorozat első állomása Szentes volt, ahol a helyi szakemberek és közéleti szereplők aktív részvételével kezdődött meg az a dialógus, amely most a nyugat-dunántúli térségben folytatódott.

Köztársasági elnök a kezdeményezés élén
A programsorozat további céljai között szerepel, hogy országos szinten erősítse a térségek közötti szakmai kapcsolatrendszereket, támogassa a már bevált helyi jó gyakorlatokat, valamint előmozdítsa a tudás- és tapasztalatmegosztást a jogászi és szélesebb értelmiségi hálózatok között. Az eseményeken részt vevő szakembereknek lehetőségük nyílik a közös gondolkodásra, egymás munkájának megismerésére, és arra, hogy a lokális szinten jól működő kezdeményezések országos szinten is láthatóvá váljanak.
Sulyok Tamás, köztársasági elnök a három vármegyét érintő (Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas) jogásztalálkozón hangsúlyozta a jogászság kiemelkedő szerepét a magyar társadalomban, és személyes elköteleződését is kifejezte a jogászi hivatás iránt.
Úgy gondolom, ez a találkozó valóban különleges és jelentős esemény nemcsak számomra, hanem minden résztvevő számára. A magyar jogásztársadalom nagyon fontos alkotóeleme a közéletnek, a jogállamiságnak és a társadalmi igazságosságnak. Mivel jómagam is jogászként kezdtem a pályafutásomat – ráadásul vidéki városban –, személyes kötelességemnek érzem, hogy folyamatos párbeszédet folytassak a vidéken élő és dolgozó jogászkollégákkal
- mondta.
- Öröm számomra, hogy minden jogászi hivatásrend képviseltette magát – ügyvédek, bírók, ügyészek, közigazgatási jogászok –, és mindhárom generáció, tehát a fiatalok, a középkorúak és az idősebbek is jelen voltak. Ez a találkozás generációk között is hidat épített. Tapasztalatot és szemléletet osztottak meg egymással a kollégák, ami a jogásztársadalom belső kohézióját is erősíti - tette hozzá.
Köztársasági elnök a jogászság megerősítését célzó országos kezdeményezés élén
Fotók: Rombai PéterMilyen témák merültek fel a megbeszélések során? - tettük fel a kérdést.
- Az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy miért választják a fiatal jogászok ezt a térséget hivatásuk kibontakoztatására, illetve mi tartja itt a tapasztaltabb kollégákat. Megnyugtató volt hallani, hogy sokan éppen a közösség megtartó erejét, a szakmai megbecsültséget és a személyes elhivatottságot emelték ki. Természetesen előfordul, hogy valaki Ausztria közelsége miatt ott vállal munkát, de ezek inkább kivételek. A többség, különösen azok, akik már az egyetemen is mélyen elköteleződtek a szakma iránt, itt maradnak, mert hivatásuknak tekintik a jogászi munkát - válaszolta.
- Az egyeztetés megerősített abban, hogy a jogásztársadalom vidéken is él, működik és fejlődik. A hivatástudat, a közösség iránti felelősség, valamint a szakmai összetartozás ereje megmutatkozott ebben a találkozóban. Az ilyen alkalmak nemcsak megerősítik, hanem tovább is építik azt a szellemiséget, amelyre a magyar jogállamiság jövője is épülhet. Személy szerint büszke vagyok arra, hogy e közösség tagja lehetek - zárta a beszélgetést.