Kmety György ük-ükunokaöccse büszke ősnagybátyjára, Szalka Ágost a csornai Hunyadiban tanul

Kmety György tábornoknak, a csornai hősnek, az 1848-49-es szabadságharc egyik utolsó győztes parancsnokának nem volt saját családja, nem születtek gyermekei. Élnek azonban ma is oldalági rokonai, akik büszkén vállalják vele az atyafiságot. Kmety György tábornok egy ük-ükunokaöccse pedig éppen a Rábaközben, Cakóházán él és Csornán, a Hunyadi-technikumban tanul, így nap mint nap híres ősnagybátyja nyomaiban jár. Szalka Ágost 17 éves és büszke a kapcsolatra. Úgy véli, a rokonság egyfajta irányt is mutat a mai Kmety-leszármazottaknak. A csornai csata 176. évfordulóján Ágost a Hét embere. 

Kmety György ük-ükunokaöccse

– Hogy is van ez a rokonság? Ki a Kmety a családban?

– Édesanyám vezetékneve Kmeth. A nagy családban azonban a névnek számos változata van jelen, a végződés tér el elsősorban, van aki 

• th-val, van, aki 
• t-vel, akad, aki 
• tt-vel vagy 
• y-al, esetleg 
• i-vel írja a családnevét. A kutatások azonban bizonyítják, hogy bármilyen módon írják is le a nevüket, bárhogy alakult is, egy közös őstől származnak és ebbe a famíliába tartozik bele Kmety György is. A családkutatás több évszázadra megy vissza. A legenda szerint Nagy Lajos király uralkodása alatt a Balkánról hívtak be az országba katonáskodó vitézeket és ezek között volt az első, Magyarországon megjelent felmenőnk. 

– Ez érdekesen hangzik, mit tudsz még a család múltjából?

– A család az évszázadok során több ágra szakadt. Kmety György elődje a Felvidékre került, édesanyámé pedig Baranyában telepedett le. Sokáig léteztek arrafelé különálló tanyák, melyeken kizárólag Kmethek éltek. Egy másik ág Erdélybe ment, Kolozsvár közelében, Dés környékén találtak kenyeret maguknak. Úgy tudom, különféle névváltozatokkal ma is élnek arra rokonok. Végül édesanyám családja a Kiskunságra telepedett át, onnan jöttünk mi a Rábaközbe.

– Te mikor tudtad meg, hogy a családfán egy szabadságharcos, hős rokon is megtalálható.

– Tulajdonképpen kisgyerekkoromban még nem tudtam róla, bár a családban nem kezelték titokként. Az viszont igaz, hogy előző lakóhelyünkön, a Kiskunságban nem annyira ismert a személye és a neve.

– Úgy tapasztaltad, hogy ő inkább a Rábaköz és Csorna hőse?

– Igen, mindenképpen. Bősárkányban jártam általános iskolába, ott már sokszor esett szó a történtekről, hiszen a falunak a csornai csatához is köze volt. Kinczer igazgató úr gyakran emlegette történelmi előadásaiban Kmety Györgyöt is. Édesanyám pedig megerősítette, hogy igen, egy rokonunkról hallottam az igazgató úrtól. Vagyis, iskolás voltam már, amikor tudatosult bennem a kapcsolat.

– Mit szólsz hozzá, hogy ilyen ember élt a családodban? Nem mindenki mondhatja ezt el.

– Büszkeséggel tölt el a tudat és annak is nagyon örülök, hogy Csornán nagyon sok mindent megtudhattam a csatáról, Kmety Györgyről, az életéről és a sorsáról. Azért is hálásak vagyunk a családommal, hogy a városban élénken éltetik az emlékét és nem engedik elfelejteni sem a csatát, sem a tábornokot.

– Milyen érzés például egy csornai csatás rendezvényen részt venni? Vagy elsétálni Kmety György szobra mellett.

– Fura érzés. Én magamat egy átlagos srácnak tartom, ő viszont nem volt egy átlagember. Büszke vagyok rá, a hazafiságára, a hősiességére és most, hogy beszélgetünk, az is eszembe jutott, akár példakép is lehet előttünk, mai leszármazottak előtt.

– Úgy érted, egyfajta irányt mutat a mai Kmety-fiataloknak?

– Igen, erre gondolok. A hazaszeretetből, kiállásból egy nemes ügyért.

– Valamilyen tárgyi, vagy írásos emlék maradt Kmety Györgyről?

– Nálunk biztosan nincs ilyesmi. A tágabb családban sem hallottam róla, hogy lenne bármi is, persze ettől függetlenül még előfordulhat. Kmetynek nem volt saját családja, nincsenek leszármazottai. Mint tudjuk, a szabadságharc után menekülnie kellett, Törökországba ment, majd Londonban halt meg. Nem tudom, mi lett a sorsa a hagyatékának, de kíváncsi lennék. Biztosan őrzött a szabadságharccal kapcsolatosan is iratokat, esetleg fegyvereket. De szívesen látnék egy ruhát is, amit ő viselt.

– Londonban ma is megvan a sírja, a török állam állíttatta az emlékművet annak idején. Megnéznéd?

– Hogyne, szívesen! És a szülőfalujába, a felvidéki Felsőpokorágyra is elmennék.

– A történelemmel hogy állsz az iskolában?

– Szeretem a történelmet, leginkább az újkor érdekel.

– A későbbi pályaválasztásodat befolyásolja majd a rokonság, a történelem, mit gondolsz?

– Ezt még nem tudom. Gazdasági szakon tanulok most, de sok más dolog is érdekel, nem tudom még, merre indulnék tovább. Szeretem a térképészetet, a földrajzot is. Tizedikes vagyok, ráérek dönteni.