2025.06.01. 06:29
Több mint 20 percet késik a vonat? A jegyed árának az 50%-át visszakapod! - videó
A vármegye- és országbérletekre épülő új tarifareformmal olcsóbbá tette a MÁV a közlekedést, most az a céljuk, hogy jobbá is tegyék – erről szól az a 10 miniszteri vállalás is, amelynek közös célja, hogy a közösségi közlekedés egyre többek számára váljon reális és vonzó alternatívává.
A 10 vállalás egyik legfontosabb pontja június 1-jén, vasárnap „élesedik”: ez a késési biztosítás, amely a 20 percet elérő vagy azt meghaladó késések után jár az utasoknak.

A késési biztosítás független a közlekedési módtól és attól is, hogy a lassúbb célba jutást mi okozta. Minden jegyet vagy bérletet vásárló utas megkapja a kompenzációt, mindegy, hogy vonatot vagy helyközi buszt vett-e igénybe, agglomerációs („kék”) VOLÁN-buszokkal vagy épp HÉV-vel utazott-e.
A késést kiváltó ok sem számít: a MÁV-csoport a késésekért objektív felelősséget vállal, így a jegyvásárlókat megillető pénzvisszatérítés, illetve a bérleteseket megillető százalékos kedvezmény akkor is jár, ha a 20 perc feletti késés nem a MÁV hibájából következett be –például baleset vagy az országhatáron túl „összeszedett” késés okozta.
A késési biztosítás érvényesítésének legkönnyebb és leggyorsabb módja az új MÁV+ applikáció, de az új szolgáltatás természetesen azoknak is jár, akik például pénztárban és készpénz ellenében vásárolták meg papíralapú jegyüket vagy bérletüket.
A MÁV-csoport a 10vallalas.hu oldalon részletes tájékoztatást, gyakorlati segítséget is nyújt a késési biztosítás kínálta lehetőségekről.
Késési biztosítás a MÁV-nál
Idén június 1-jén érvénybe lép a késési biztosítás, amelynek köszönhetően az adott járat 20 percet elérő késése esetén a menetjegy árának fele visszajár az utasoknak. A bérletesek pedig 10 százalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg a következő azonos bérletüket, amennyiben a bérlet 30 napos érvénytartama alatt legalább öt alkalommal minimum 20 perces késést tapasztalnak.
Az utasoknak azt javasolják, hogy online vagy a MÁV és MÁV+ alkalmazással vásárolják meg jegyeiket, hiszen ilyen esetben a késésregisztráció és a visszatérítési folyamat automatikus, azaz jegyár felének visszautalása a járatkésés esetén magától megindul, ha több, mint 20 perc késéssel jutnak el az utasok a jegyen szereplő célállomásra.
A kompenzáció leggyorsabb és legkényelmesebb módja, ha néhány kattintással a MÁV+ applikációban élesítik a késési biztosítást. 20 percet meghaladó késés esetén automatikusan visszautalják az adott járattal utazó utasaink bankszámláira a jegyár felét a banki átfutástól függően néhány perc alatt, de maximum 24 órán belül.
Ide vonatkozó fontos újdonság, hogy mostantól már viszonylati jegyek, sőt kombinált jegyek is megvásárolhatók helyközi buszokra és vonatokra a MÁV+ segítségével.
A papír alapon jegyet vásárlók is élhetnek a mobilalkalmazás nyújtotta kényelemmel, nekik azonban a MÁV+ app vagy a jegy.mav.hu segítségével kell rögzíteni a jegy adatait. Azok, akik nem szeretnének élni semmilyen digitális megoldással, fordulhatnak pénztárosokhoz vagy a telefonos ügyfélszolgálathoz.
Egyedi megoldások, helyzetek esetén, amikor az automatizált rendszerek szerint nem jár a kompenzáció, akkor fordulhatnak a MÁVDIREKT ügyfélszolgálatához vagy az állomási ügyfélszolgálatokhoz, ahol állnak rendelkezésükre a gördülékeny ügyintézés érdekében.
A jegyvásárlás módjától (online, pénztári, automatás vagy fedélzeti) függően egyszerűen tudnak tájékozódni a visszatérítés folyamatáról a 10 vállalás weboldal késési biztosításról szóló részében.
A visszatérítés módjáról és további részletekről a MÁV honlapján olvashatnak.