2025.06.17. 08:45
Zaccra is épülhet jövő - Soproni elkötelezett kávérajongók innovatív megoldásai
Idén ünnepelte magyarországi indulásának ötödik évfordulóját a Samsung és az EdisonKids szervezésében életre hívott Megoldások a holnapért kihívás, amely ez idő alatt a fiatalok egyik legfontosabb jövőépítő hazai kezdeményezésévé vált. Ebben az évben a soproni Berzsenyi gimnázium csapata is bejutott döntőbe, az újragondolt kávézaccal.
A fenntarthatóság nem csupán jövőbeni célkitűzés, hanem már a jelenben is égető szükséglet. Ezt ismerte fel a Berzsenyi Líceum NextGen csapata (Kovács Mátyás, Gangl Miklós, Horváth Ádám és Tóth Márkus Ádám), akik egy mindennapi hulladéktípus, a kávézacc újragondolásával alkottak figyelemre méltó projektet. Ground Up néven egy fenntartható, mezőgazdasági hasznosításra épülő rendszert álmodtak meg.
A csapat tagjai nem titkolják: elkötelezett kávérajongók, a napjaik rendszerint egy csésze friss feketével indulnak. Innen jött az ötlet is – vagy inkább a felismerés.

Megoldások a holnapért - kávézacc és innováció
- Naponta rengeteg zacc keletkezik, amit gondolkodás nélkül kidobunk, pedig rengeteg benne a hasznos anyag – emlékeztek vissza a kezdetekre. Az ötlet gyökere egy családi beszélgetéshez vezethető vissza. Egyikük édesapja hívta fel a figyelmet arra, hogy a kávézaccnak lehetne értelmesebb sorsa is. Ekkor indult el a közös gondolkodás.
A mezőgazdasági irányvonal szinte magától értetődő volt számukra. A kávézacc enyhén savanyító hatása kifejezetten előnyös a savanyú talajt kedvelő növények – például a hortenzia – számára. Ezen felül talajjavító, tápanyagpótló szerepe is jelentős, sőt, természetes kártevőriasztó hatással is bír. A diákok saját növényeiken is kísérleteztek, és a különbség szemmel látható volt: egészségesebb növények, élénkebb színek, gyorsabb növekedés. Így született meg az ötlet, hogy egy közösségi alapú, körkörös rendszert alakítsanak ki a kávézacc újrahasznosítására – ez lett a Ground Up.

A kávézacc jelenleg nagyrészt kommunális hulladékként végzi, és lebomlása során metán keletkezik, egy olyan üvegházhatású gáz, amely a szén-dioxidnál is erőteljesebb hatással van a klímaváltozásra.
Ez a világon évente több millió tonna hulladékot és hatalmas pazarlást jelent. Célunk, ennek az értékes szerves anyagnak a hasznosítása és eljuttatása azokhoz, akiknek erre valóban szükségük van. Mezőgazdasági termelőknek, kertészeteknek, városi kertészeknek. A vegyszeres talajjavítás helyett egy olcsó, természetes alternatívát kínálunk, amely hosszú távon hozzájárulhat a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok elterjedéséhez - mondták.
A projekt jelenleg pilot fázisban van. Díszfaiskolák és kertészetek tesztelik a begyűjtött kávézacc hatásait a növények fejlődésére és a talajminőségre. A csapat célzott kutatásokat is végzett annak érdekében, hogy feltérképezzék, mely növények profitálhatnak leginkább a zaccból. Eddigi tapasztalataik szerint elsősorban a savanyú talajt kedvelő dísznövények és fák reagálnak kedvezően. Bár még folyamatban vannak a mérések, az első visszajelzések rendkívül bíztatóak, és a csapat a közeljövőben pontos, mérhető adatokkal is alá kívánja támasztani a rendszer működőképességét.

Tomaj Zsófia fenntarthatósági szakértő, a Körforgásban podcast társműsorvezetője és egyben a zsűri egyik tagja elismeréssel nyilatkozott a NextGen csapat megoldásáról.
Kiemelte, hogy a diákok rendszerszintű gondolkodása különösen értékes: egy jól átgondolt, lépésről lépésre megvalósítható modellt dolgoztak ki, amely összeköti a kávézókat, a gyűjtést, a szállítást és a végfelhasználókat.
A projekt szorosan illeszkedik a fenntartható jövő témájához, mivel csökkenti a hulladéklerakókba kerülő szerves anyag mennyiségét, ezáltal a metánkibocsátást is. Emellett társadalmi szempontból is jelentős: elősegíti a helyi közösségek bevonását, tudatosítja az újrahasznosítás lehetőségeit, és környezetbarát erőforrást kínál városi kertészek és kisvállalkozók számára. A projekt szemléletformáló hatása legalább olyan fontos, mint a konkrét környezeti előnyei.
A diákötletek értékelésénél négy fő szempontot vettek figyelembe: a kreativitást, a kritikai gondolkodást, a megalapozottságot és az előadói készségeket.
A NextGen projekt jövőbeli lehetőségei ígéretesek: egy helyi pilot program könnyen megvalósítható, és siker esetén más városokra is kiterjeszthető. Az applikáció fejlesztése tovább javíthatja a logisztikát és a kommunikációt, valamint lehetőséget nyithat együttműködésekre kávézóláncokkal, futárszolgálatokkal vagy zöld startupokkal. Projektjük kiváló példája annak, hogyan lehet hétköznapi hulladékból értéket teremteni, és hogyan válhat egy egyszerű felismerésből komplex, működő rendszer.