Felkészítés a nagy utazásra

2025.06.10. 07:40

A Révaiból indult az űrhajós program egyik orvosa, ő segítette Kapu Tibort

A kutatói életpályáról folytattak kerekasztal-beszélgetést a győri Révai Miklós Gimnáziumban nemrégen. A meghívott vendégek között volt dr. Szakál Imre orvos, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kutatója, valamint a HUNOR-program orvosi csapatának tagja. A diákokkal való találkozás előtt kérdeztük tudományos pályájáról, és arról, milyen szerepet tölt be a hamarosan az űrbe induló magyar űrhajós, Kapu Tibor felkészítésében.

Dr. Szakál Imre 2017-ben végzett a győri Révai Miklós Gimnáziumban. Már fiatal korában az orvosi hivatás vonzotta, amit nagyban megalapozott az a tudás szemlélet, amit a győri alma materében megszerzett. Dr. Szakál Imrével készült interjúnkat olvashatják, ő az a fiatal aki segítette Kapu Tibort.

orvos, kapu tibor
A győri Révaiból indult dr. Szakál Imre orvosi pályája, ő az aki segítette Kapu Tibort a felkészülésben
Fotó: Molcsányi Máté

A fiatal orvos segítette Kapu Tibort

– Mi vezette a kutatói pályára?
– Így utólag visszanézve az a "révais" szemlélet, az a nyitottság, ami ötvözi a lexikális tudást és a kreatív, többoldalú gondolkodást, hozzájárult ahhoz, hogy hosszútávon elkezdjem a kutatói pályát. Negyedéves orvostanhallgatóként a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán töltött kardiológiai gyakorlat nagyon megtetszett, mert innovatív környezetben zajlott, emellett nagyon szimpatikus volt a kollégák pozitív hozzáállása. Emiatt ötödik évtől elkezdtem tudományos diákköri munkát végezni a klinikán, ahol ma is dolgozom. Kutatási területem a szívritmuszavarok, valamint azok kialakulásának mechanizmusa és kezelési módjai. A kutatásomból készült egy szakdolgozat, és a doktori képzésbe is ezzel a témával mentem tovább, pár éven belül pedig tudományos disszertációt szeretnék írni belőle.                                                                

orvos
Dr. Szakál Imre orvos (b) a Révaiban beszélt kutatói pályája indulásáról.
Fotó: Molcsányi Máté

– Hogy került a HUNOR-programba?                                                                                  
– A témavezetőm, dr. Nagy Klaudia Vivien a korábban is említett szívritmuszavarok specialistája, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika docense, egyben űrorvos is. Elsőként végezte el Magyarországon az Európai Űrügynökség (ESA) által akkreditált űrorvos szakképzést, ezzel az ország első ESA-minősített űrorvosaként támogatja az európai űrhajósok küldetéseit. Mivel egy kutatócsoportban dolgozunk, és ő volt korábban a szakdolgozat-, illetve jelenleg a PhD-témavezetőm is, biztosította számomra a lehetőséget, hogy csatlakozzak a programhoz. 

– Ezek szerint Ön is részt vett a második magyar űrhajós, Kapu Tibor kiválasztásában is?
– Igen, a magyarországi alapkiképzésben és a kiválasztásban is, amely két éven keresztül zajlott, és tavaly ilyenkor zárult le. Ennek során az űrhajósjelöltek többek között orvosi és műszaki alapismereteket sajátítottak el, valamint különféle képzéseken vettek részt, köztük túlélési gyakorlatokon, izolációs szimulációkon és centrifugatréningen. Kapu Tibor kutatóűrhajós és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós orvosi felkészülését pedig azóta is mi támogatjuk. 

A fiatal orvos részt vehetett a hamarosan az űrbe induló magyar űrhajós, Kapu Tibor felkészítésében.
Fotó: Molcsányi Máté

– Milyen érzés egy ilyen különleges feladatokat ellátó csapatba bekerülni?
– Hatalmas megtiszteltetés. Nem is hezitáltam, amikor Nagy Klaudia Vivien doktornő ezt a lehetőséget felajánlotta nekem 2024 elején, mert Farkas Bertalan óta már nagyon sok év telt el, így egy történelmi jelentőségű projektben vehetek részt. 

– Milyen különleges feladatokat ró az orvosokra az űrhajós felkészítése?
– Az alapképzés része volt az orvosi felkészítés is. Egyrészt a sportteljesítményét és a fizikális állapotát igyekeztünk folyamatosan optimalizálni, másrészt volt egy átfogó pszichológiai felkészítés is. Nagyon megterhelő az űrbe menni és ott két hétig izoláltan tartózkodni, tehát ezen a területen is megfelelő támogatásra van szükség. Továbbá teljes körű orvosi kivizsgálásnak vetettük alá a jelölteket, mert nem lehet akárkit a Nemzetközi Űrállomásra küldeni, szigorú feltételeknek kell megfelelni. Ennek a sok orvosi területnek az összefogása volt a legnagyobb feladat.

– Mit tudnak hasznosítani ebből az űrutazásból?
– Ez hatalmas lehetőség új dolgok megismerésére. Az ember megtanulja az egyetemen, hogyan működik az emberi szervezet, de csak azt, ahogyan a földi körülmények között. Hogy mi történik az emberrel az űrben, az teljesen más. Az űrutazása során folyamatosan figyelemmel kísérjük Kapu Tibor egészségi állapotát. A csapat egyik része Houstonból, a másik része itthonról monitorozza, és a visszatérés után, a rehabilitációs fázisra utazik ki. A földet érés után ugyanis elkezdődik az űrhajós rehabilitációs folyamata, hiszen az űrkörnyezet – különösen a súlytalanság – komoly élettani hatással van az emberi szervezetre. 
A Semmelweis Egyetem élettudományos kísérletek szakmai vezetőjeként, szakmai partnereként is részt vesz a kéthetes folyamatban. Ezenkívül azon orvosi adatok kiértékelésében is részt veszünk majd, amelyet a felkészítés során, az űrállomáson, illetve utána rögzítettünk. Ezek tudományos feldolgozása részben szintén a Semmelweis Egyetem feladata.                              

A Semmelweis Egyetem a HUNOR Magyar Űrhajós Program egészségügyi és kutatási partnereként vesz részt a kiválasztási és kiképzési alprogramban, valamint részt vesz a kutatási alprogram egyes orvosbiológiai kísérleteiben. A HUNOR-program Irányító Testületében az orvosi szakértői feladatokért dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora felel.

A semmelweis.hu oldalon olvasható cikk szerint, a több mint 240 jelentkező előválogatását követően, 2022 nyarán egészségügyi alkalmasság alapján a Semmelweis Egyetem választotta ki 25 fő közül a 8 űrhajósjelöltet, amihez az intézmény kidolgozott egy, az ESA (Európai Űrügynökség) és a NASA irányelveit is magába foglaló protokollt. Ennek részeként többek között szemészeti, fogorvosi, fül-orr-gégészeti, kardiológiai, pszichológiai-pszichiátriai, gasztroenterológiai szakvizsgálatokat is elvégeztek rajtuk a klinikákon. Így szinte az egyetem valamennyi klinikája kivette a részét a projektből a dr. Merkely Béla vezette Repülő- és Űrorvostan Tanszék mellett. 
Dr. Nagy Klaudia Vivien a cikkben kitért arra, hogy szerettek volna saját know-how-t hozzátenni a meglévő protokollokhoz, ezért számos kiegészítő szűrést is végeztek, ilyen például szív-MR és a véralvadási paraméterek vizsgálata. Az űrhajósok képzést kaptak telemedicinából és újraélesztésből is a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán a felkészítés során. 

Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomáson teljesít majd szolgálatot az Axiom-4 (Ax-4) misszió legénységének tagjaként.  Legkorábban június 10-én, kedden indul a világűrbe, a NASA floridai Kennedy Űrközpontjában található 39A indítóállomásról. 

  • Egy indiai, 
  • egy amerikai 
  • és egy lengyel kollégájával együtt a SpaceX Falcon 9 rakétája emeli majd az űrbe a vállalat egy vadonatúj, Dragon űrhajójának fedélzetén. A Nemzetközi Űrállomáson a tervek szerint két hetet fognak eltölteni.            

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában