2025.06.20. 13:31
A 80 év felettiek előzetes igénylés nélkül kézhez kapják a Gondosórát Győr-Moson-Sopronban - Képgaléria
A nyolcvan év felettiek előzetes igénylés nélkül kézhez kapják a Gondosórát Győr-Moson-Sopron vármegyében. Összesen 9256 nyolcvan év feletti kapja meg egy héten belül a Magyar Postán keresztül az eszközt. A jelzőeszközre a 65 év felettiek jogosultak, a vármegyében összesen 92.803 fő, közülük eddig 35.710 fő regisztrált, az arány 38,5 százalék. A Gondosóra ingyenes, egyszerűen használható jelzőeszköz, amely egy gombnyomásra közvetlen kapcsolatot teremt a 0-24 órában elérhető diszpécserközponttal.
- Újabb mérföldkőhöz érkezett a kormány által indított Gondosóra program: azok a 80 év feletti magyar állampolgárok, akik még nem rendelkeznek Gondosórával, előzetes igénylés nélkül megkapják az ingyenes jelzőkészüléket – jelentette be Joó Géza, a Gondosóra program megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatallal közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken Győrben. Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás, amely nem csak egészségügyi vészhelyzetben, hanem bármely egyéb esetben is segítséget nyújt.

Fotó: Csapó Balázs
Gondosóra: Zéró adminisztráció, maximális biztonság 80 év felett
Már közel 800 ezer állampolgár rendelkezik Gondosórával, amely eddig 40 ezer alkalommal járulhatott hozzá életmentéshez és közel félmillió esetben nyújtott általános segítséget. Joó Géza, a Gondosóra program kommunikációs vezetője elmondta: „A magyar kormány által indított Gondosóra program 21. századi hungarikum, Magyarország elsőszámú jelzőkészülékes szolgáltatásaként Európában egyedülálló lehetőséget biztosít a magyar idősek számára. A széleskörű társadalmi igényeknek megfelelően a program új szakaszba lép: június folyamán a 80 év feletti állampolgárok Győr-Moson-Sopron vármegyében előzetes igénylés nélkül kézhez kapják a Gondosórát annak érdekében, hogy az eszköz által nyújtott biztonsági háló az idősebb korosztály számára a lehető legkönnyebben hozzáférhető legyen.
Sajtótájékoztatót rendeztek Győrben a Gondosóra programról
Fotók: Csapó BalázsA Gondosórát minden esetben a Magyar Posta kézbesíti, a címzetteknek nincs más teendőjük, mint átvenni a csomagot és töltőre helyezni a készüléket, ami szükséges része az aktiválásnak, továbbá mindenképpen indítsanak egy teszthívást az adategyeztetés céljával és a kontaktszemélyek megadása érdekében.
A hozzátartozók pedig az ingyenes Gondosóra applikáción keresztül kísérhetik figyelemmel szeretteik biztonságát. A Gondosórához való egyszerűsített hozzáféréssel országszerte többszázezer idős, magyar állampolgár kapja majd meg az alanyi jogon biztosított eszközt és fér hozzá az ingyenes szolgáltatáshoz. A megnövekedett felhasználói számhoz igazítva a diszpécserközpont működése továbbra is teljeskörűen biztosított. A regisztráció útján történő igénylés továbbra is elérhető online, a gondosora.hu weboldalon, az ingyenesen hívható, 0680 80 40 50-es zöldszámon, papír alapon postai úton, személyesen a kormányablakokban, a könyvtárakban és számos gyógyszertárban egyaránt. Azért arról is érdemes tudni, a csalók is rátelepedtek a nagyszerű programra!