Gyász

2025.06.15. 19:50

Elhunyt Rajnai Károly

Elhunyt Rajnai Károly, a soproni Hunyadi János Evangélikus Iskola egykori igazgatója, a Pedagógusok Művelődési Házáért Alapítvány elnöke.

1956 márciusában született Sopronban. Városunkban nőtt fel, tanulmányait is itt kezdte: a Rozália úti általános iskolában, majd a Kempelen Farkas Gépipari Szakközépiskolában érettségizett. Sorsát már ekkor a tanítás felé formálta az Úr keze: a Pécsi Tanárképző Főiskolán matematika–pedagógia szakon szerzett diplomát, és tanítói hivatását 1976-ban Újkéren kezdte meg, mint matematika-, fizika- és kémiatanár.

 

A nyolcvanas évek végén tért vissza Sopronba, ahol a Pataki Ferenc Általános Iskolában – majd a Szent István Katolikus Iskolában – nemcsak tanított, hanem igazgatóhelyettesként is dolgozott.

1995-ben vette át a Hunyadi iskola vezetését.

Munkásságát több rangos díjjal ismerték el:  2005-ben Péterfy Sándor-díjat, 2018-ban Apáczai Csere János-díjat kapott, 2021-ben pedig Sopron Város „Sopronért Emlékéremmel” tüntették ki.

2020-ban, 44 évnyi pedagóguspálya után vonult nyugdíjba, melyről akkoriban a Kisalföld is beszámolt. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában