Tudás

2025.06.02. 11:00

A dunakiliti vízlépcsőnél – Mit nyertünk, mit veszítettünk vele?

"Mit nyertünk, mit veszítettünk" mottóval a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület a napokban a dunakiliti vízlépcsőnél tartotta rendezvényét, amelynek előadói Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója és Szokoli Sándor, dunakiliti korábbi polgármestere voltak.

Az előadók felidézték a Bős-Nagymarosi Vízlépcső építésének korántsem problémamentes történetét, vetített képes előadásban mutatták be az eredeti terveket, majd az abból megvalósultakat. A közel 70 egyesületi tagnak lehetősége volt megtekinteni a 2015-ben újjáépített és ma már áramot is termelő vízlépcsőt, és megismerhették annak működését. Meglátogatták az 1995-ben épített fenékküszöböt és a most épülőben lévő gyalogos-kerékpár hidat, amely Dunakilitit köti majd össze a szlovák oldallal. Sok szó esett a projekt környezetvédelmi vonatkozásairól is. A rendkívül érdekes, sokak számára ismeretlen történetet az Aranykárász kempingben közös ebéddel zárták.

A dunakiliti gyalogos hídnál a mosonmagyaróvári városvédők
A dunakiliti gyalogos hídnál a mosonmagyaróvári városvédők.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában