2025.06.18. 21:18
Három győztes is született a soproni fizikaversenyen - fotók
Díjátadó ünnepséget rendeztek Sopronban a Vas Villában szerdán délelőtt, ami a 2025. évi Vermes Miklós Nemzetközi Verseny záró eseménye volt. A rendezvényen több kategória résztvevőjét jutalmazták.
Megtartották a Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaverseny díjátadó ünnepségét a soproni Vas- és Villamosipari Technikumban szerdán. A verseny több kategóriában zajlott le az elmúlt napokban: hőtan, elektromosságtan, optika és mechanika. A nemzetközi versenyre 9., 10. és 11. évfolyamos diákok nevezhettek határon innen és túlról. A rendezvény középpontjában a tehetség, a hagyományápolás és a kapcsolattartás állt.

Díjátadó Sopronban
Az eseményen részt vett Farkas Ciprián polgármester, aki köszöntötte a résztvevőket, majd elmondta, ez egy nemzetközi verseny, hiszen határon innen és túlról is érkeztek diákok. Kiemelte, a verseny megtanít olyan szituációkra, hogy küzdjük az álmainkért, sose ne adjuk fel azokat, tudjunk becsülettel veszíteni és ne keseredjünk el ilyenkor. Emlékeztetett, Vermes Miklós, a verseny névadója soproni születésű tanár volt, aki a tanítás fő céljaként nem csak az ismeret átadását, hanem a kíváncsiság felkeltését is fontosnak tartotta, hozzátette, Krausz Ferenc, friss Nobel-díjasunk is az ő tanítványa volt.

A verseny során három tanuló első helyezést ért el:
- Lokodi Gergely-Bence,
- Papp Emese
- és József Áron.
A díjazottak közül Papp Emese, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium tanulója lapunknak elmondta, hőtan kategóriában indult és nem gondolta, hogy első lesz, nagyon örült az elismerésnek. Hozzátette, Sopron nagyon tetszett neki és jól érezte magát.

Lajter László, a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum tanulója az ország másik végéből érkezett Sopronba felkészítő tanárával, Szőllősi Irénnel és diáktársaival, akik szintén versenyzők voltak. A fiatalember elmondta, nagyon jól érezte magát, szerinte a szervezés is nagyon jó volt, színvonalasnak tartotta az egész eseményt. Nagyon tetszett neki Sopron és úgy véli, jó helyen rendezték meg a versenyt, boldogan tér haza Debrecenbe.

A verseny ideje alatt a szervezők tudományos és kulturális eseményekkel is színesítették az itt tartózkodó diákok és felkészítő tanáraik programját. A díjátadó után koszorúzással zárták le a nemzetközi versenyt a soproni születésű Vermes Miklós egykori tanár szobránál, ahol Farkas Ciprián polgármester, Bokor Ákos, a Vas- és Villamosipari Technikum igazgatója és Nagy Zsolt, a Soproni Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese helyezték el a megemlékezés koszorúit.
