Dominóként dőlnek be

2025.06.22. 06:50

Nagy bajban a győri belváros a Virágpiac pecsenyesütői szerint

Egymás után teszik ki szomorúan a tulajdonosok, bérlők az „Elköltöztünk”, és a „Végkiárusítás” táblákat a győri belváros üzleteire. Ugyan egyre kevesebben, de akadnak még olyan kereskedők, akik állják a változó idők viharát. A Virágpiac kereskedőire az újabb csapást az belvárosi Spar felújítása mérte. Őket kérdeztük.

– Hogy mi lesz itt nyáron, nem tudom – tárja szét a kezét Ács Gyula Balázs, aki hosszú évek óta kínálja a nyúli családi kertészetükben sarjadó növényeit a Virágpiac folyó felőli oldalán. – Az Arrabonában lévő élelmiszerbolt felújítása három hónapig tart, ez azt jelenti, hogy annyi ideig nem lesznek ott vásárlók. Ha nem vásárolnak ott, kevesebben járnak hozzám is. Ráadásul vége a tanévnek, még üresebbé válik a város: a gyerekek és az őket kísérő szülők is távol maradnak – sorolja lemondóan Ács Gyula kiszolgálás közben a győri belváros egyik központi helyén.

belváros, virágpiac, pecsenye, arrabona, árus, virág
Ács Gyula Balázs hosszú évek óta állandó árus a győri Virágpiacon, szerinte gondban van a győri Belváros.
Fotó: Krizsán Csaba

Vásárlók azért még akadnak, egy hölgyet kutyasétáltatás közben állították meg a szirmukat bontó színpompás virágok.

– Nincs nálam pénz, csak a kutyával ugrottam le – szabadkozik a pórázt szorongatva. – Ha legközelebb jövök, elvinném ezt itt – mutat a hatalmas fejjel bólogató álló muskátlik felé.

Átalakulóban a belváros, a Virágpiac sem a régi

Hogy valóban visszatér-e, és ha igen, egyáltalán ott találja-e a Virágpiacon Ács Gyulát és a virágait, mind-mind levegőben lógó kérdések. Újabban egyedül a változás az, ami állandó a győri Belvárosban. Egyre több alkalommal sóhajtanak csalódottan a törzsvásárlók, amikor belépnének szeretett üzletükbe, de zárt ajtók állítják meg őket. Így jártak például a Czuczor Gergely utcai népszerű konyhafelszerelési szaküzlet vásárlói is: évtizedekig vehettek ott szinte mindent. Csalódottak azok is, akik a Bécsi udvarban szoktak bizsut vásárolni, hiába árultak ott csaknem negyven éven át csillogó csecsebecséket, a tulajdonos úgy döntött, befejezi. A mellette lévő Szürkebarát pinceborozóban sem olthatja már senki szomját a nyári kánikulában hideg sörrel, hamvas fröccsel.

Panelálló növények a Virágpiacról

– Csak kiugrottam ebédet venni a Sparba, és már szaladtam is vissza dolgozni – mondja az a hölgy, akivel a Virágpiac szívében, a pecsenyésnél váltunk pár szót, mint kiderül, gyakran fogyaszt itt is. – Hogy mit tudnak három hónapon át felújítani, elképzelésem sincs – teszi hozzá, és már majdnem kifizeti a forró sült kolbászát, amikor eszébe jut, hogy még vinne pár szelet kenyeret.

Horváthné Magyari Márta és Horváth Ferenc nem optimista a győri belváros jövőjét illetően.
Fotó: Krizsán Csaba

– Ha kifogytunk a kenyérből, csak átugrottunk a szemközti Arrabonába, hát ilyen mostanában nem lesz – szövi az előbbi gondolatot tovább a frissen sültek mögül Horváthné Magyari Márta, míg a kolbász mellé kenyeret készít.

Anyagilag is fáj

– Hogy mennyi? Sok! Rengeteg! – válaszolja lemondóan arra a kérdésemre, mekkora forgalomkiesésre számítanak az iskola nyári szünet és a Spar felújítása miatt. – Feri, egyharmaddal számolhatunk? – szól a hátrébb serénykedő párjának.

– De számolhatunk ám! Ráadásul minden nagyon drága, a bérleti díj hirtelen felugrott százezer forintra, a közüzemi számlákból három havi egyszerre jön majd – sorolja Horváth Ferenc a költségeit.

– Harmincnyolc éve dolgozom itt – veszi vissza a szót Márta. – Annak idején mindig azt lestem, hogyan tudok a leggyorsabban a munkahelyemre eljutni, hol tudok átslisszanni a Virágpiacon az asszonyok között. Akkora élet volt, de akkora, azt manapság elképzelni nem lehet, legfeljebb képeken látni. Lepusztult minden, ember is alig. Nézzenek oda! – mutat a szemközt lévő épületre. – A porcelánüzlet üresen árválkodik, a vakolat szekrény nagyságú foltokban potyog. Kinek van kedve ide ülni és sült kolbászt enni? 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában