A tévében az ÍzvadÁszok

2025.06.24. 15:10

A Duna tévé közvetítette az ÍzvadÁszok főzését a Balatonról, rábaréti birkapörköltet készített a kapuvári csapat - videó

A Nyár 25 című  műsorban, a Duna Televízió közkedvelt magazinjában főzött kedden délelőtt a kapuvári ÍzvadÁszok csapat. Magyar László és felesége egy hagyományos ételt készítettek, Rábaréti bikapörköltet. Az ÍzvadÁszok tagjait Rátonyi Kriszta és Fodor Imre műsorvezetők kérdezték az ételről, illetve főzési szokásaikról. Magyar László elmondta, hogy nagyon fontosak a kiváló alapanyagok, a kifogástalan minőségű hús és persze kell egy jó szakácsnő is ahhoz, hogy az étel ízletes legyen. 

A kapuvári ÍzvadÁszok a Duna tévében főztek birkapörköltet.
Magyar László és felesége, az ÍzvadÁszok főzőcsapat a Balaton parton főzött rábaréti birkapörköltet. Fotó: Duna Televízió felvétele

Élő adásban főzött az ÍzvadÁszok csapat

A révfülöpi mólóról közvetített élő adásban elhangzott, főzőversenyek díjnyertese lehetne  a Rábaréti birkapörkölt ÍzvadÁszok módra. Magyar László az egyik titokként említette, hogy a hús mennyiségének harminc százaléka legyen a hagyma, ráadásul a hagymát nagyon szét kell főzni, hogy a darabjai ne úszkáljanak az ételben. "Azt, hogy az ételnek ne zsírja, hanem szaftja legyen, egyértelműen a hagyma mennyisége határozza meg"-adott tippeket Magyar László. 

Az ÍzvadÁszok vezetője azt is elmesélte, hogy a savanyúság is nagyon fontos a pörkölthöz. Ők egy kapuvári barátjuk által készített savanyúságot használnak rendszeresen. Erről egy érdekességet is megosztott.

Kilencszer voltunk már Rómában főzni, és mindannyiszor ezt a savanyúságot vittük magunkkal. Olyan népszerűségnek örvend ez a savanyúság, hogy az apácáknak mindig félre kell tennünk belőle. Ők segítenek a szegényeknek az ételosztásban. A zárdába viszik magukkal, hogy a többi testvér is megkóstolhassa-újságolta Magyar László.

Az ÍzvadÁszok konyhapultját egy rábaközi perec is díszítette. Fodor Imre nem ismerte, azt gondolta, egyfajta kenyeret lát, de Magyar László elmondta neki, mit kell tudni a süteményről. 

A műsorvezetőknek is nagyon ízlett az Ízvadászok birkapörköltje.

Rátonyi Kriszta arra kérdezett rá, hogy az ÍzvadÁszok otthon, maguknak, milyen jókat főznek? Kiderült, hogy a gondot náluk az okozza, hogy melyikük receptjét főzzék meg és próbálják ki. Mindketten nagyon szeretnek ugyanis új ételeket kipróbálni, recepteket gyűjteni. A főzés egyébként nekik a hobbi.

– Hétvégén mindig családi ebéd van nálunk. Már van három kislány unokánk. Egy vasárnapi ebéd bármi lehet, de rántott hús nélkül elképzelhetetlen, pár szeletet midig csinálni kell-fejtette ki Magyar László. Arról is beszélt, hogy készülnek már egy karancslapujtői versenyre, ahol sörösételeket főznek a résztvevők. Azt is elárulta, ha jövőre is meghívást kapnak a Nyár 25 műsorába, akkor a Kapuvári Bicskáspecsenyével lepnék meg a stábot.

A felvétel visszanézhető itt, az ÍzvadÁszok, 1.23.35-től láthatók.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában