2025.05.08. 12:54
Mit jelent a túltermelés?
Azt, hogy mit jelent a túltermelés, valamikor középiskolás éveimben hallottam először, még a szocializmusban. Azzal példálóztak tisztelt tanáraim a földrajzórán bőszen, lám, ezek a rossz életű kapitalisták miként zsákmányolják ki a földet.
Emlékszem, a példa úgy szólt: amikor túl sok kávét termelnek Brazíliában, a gazdák és tettestársaik a felesleget egyszerűen a tengerbe öntik, így alakítva a kereslet és a kínálat viszonyát. Na, most eljött 2025, és a saját bőrünkön tapasztaljuk meg a fránya kapitalizmus és a túltermelés hátulütőjét.

Túltermelés van erősen
Túltermelés van erősen. Próbálunk szelektíven gyűjteni, amit lehet, visszajuttatni, újrafeldolgozni, szétosztani olyanok között, akiknek nincs semmilyen és kénytelenek a tárgyak helyett egymással kapcsolatban lenni. Sorok állnak a PET-palackok visszaváltásánál a boltok előtt, kihelyezték a fáradtolaj-gyűjtőket, megjelentek Győrben - éppen ötven helyen - a ruhagyűjtő konténerek. Utóbbiak aztán sokszor tele vannak, olyan tempóban dobáljuk ki megunt textíliáinkat, amelyek már a kutyának sem kellenek. De még a könyveket is visszavisszük a telefonfülkékből átalakított gyűjtőkbe, pedig régen mekkora értékeknek számítottak, sok pénzt adtak értük. Túl sok a ruhánk, túl sok a tárgyunk, túl sok minden. Nincs már értéke semminek, mondhatnám lemondóan. Összeszedjük a régi mobilokat, az elemeket, megkaptuk a sárga kukákat, szelektíven gyűjthetünk. Mégis azt érzem, hogy csak futunk az események után, de azokat sosem érhetjük utol. Próbálkozunk, tehetetlenül, míg belefulladunk az egészbe.
Nincs már értéke semminek, mondhatnám lemondóan.