Sok milliárdos nagy beruházás

2025.05.10. 13:30

Véghajrában a Prohászka-iskola felújítása – megvan, mikor térhet haza minden prohászkás

Szeptemberre elkészülhet a több milliárdból épült, Győri Egyházmegye fenntartásában lévő oktatási intézmény. A felújítások néhány éve húzódnak a Prohászka-iskola területén, de jó hír, hogy az óvodások és a gimnazisták megújult környezetben tanulhatnak már. A következő tanévet pedig az általános iskolások is a régi, megszokott környezetben kezdhetik.

Tavaly augusztusban, tanévkezdés előtt érdeklődtünk a Győri Egyházmegyénél arról, mikorra készül el Győrben, az Újkapu utcai Prohászka-iskola, mely három korosztálynak adott otthont a felújítások megkezdése előtt. Tavaly áprilisban leálltak a munkálatok a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda körül, amelyet 4,6 milliárd forintos állami támogatásból újítanak fel évek óta. Így kicsúsztak a határidőkből, viszont a nagyobb gond ott adódott, hogy új kivitelezőt kellett keresni, ugyanis a Győri Egyházmegye közleménye szerint fel kellett bontaniuk a korábbi szerződést.

Prohászka-iskola
Prohászka-iskola utolsó ütemét idén, tanévkezdés előtt befejezik. Fotó: Kisalföld-archív

A Prohászka-iskola kívül-belül megújult

Ismét megkerestük a fenntartót és a Kisalföldnek elmondták, hogy a Prohászka-iskola gimnazistái a 2023-as tanév óta, az óvodások a 2024-es tanév óta az új épületben tanulnak. A tervek szerint az általános iskolások a 2025-ös tanévet már a felújított épületben kezdhetik meg. Szerettünk volna betekintést kapni az új intézménybe, azonban azt a választ kaptuk, hogy az épület megáldásánál lesz lehetőségünk a bejárására. Feltehetően erre nyáron kerül sor, mielőtt szeptemberben teljes kapacitásában nyílik meg a megújult épületegyüttes.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában